Tudták, hogy meghalnak, de nem beszéltek a halálról, nem vigasztalták egymást, nem mondtak reménykeltő szavakat, ösztönösen megérezték, hogy minden biztató szó most hazugság lenne, értelmetlen üres frázis, méltatlan hozzájuk.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem szóltak, egymásra sem néztek, mint a szeretetlen pároknál szokás, csak magukban gondolták el a gondolatukat. Móricz Zsigmond
2. Egyikük sem szólt semmit, amikor megölelték egymást. A szavak néha nem mondanak eleget, a betûk és a nyelvtan mélysége nem volt elég ahhoz, hogy pontosan kifejezzék a szív érzéseit. J. R. Ward
3. Nincs hatalmunk egymás élete felett (...). Nem tudjuk megmenteni a másikat. Jelentéktelenek vagyunk. Mindaz, amit adhatunk egymásnak, pusztán némi jóhiszemûség. Egy kis bizalom. Semmi több. Üresek vagyunk. Kovács Krisztián
4. Sohasem beszéltek arról, hogy szeretik egymást. Úgy nőttek fel egymás mellett, mint két fa, amelynek gyökérzete közös talajban, ágazata a levegőben, illata az égben keveredik össze. Csak az a vágyuk volt közös, hogy inkább választották volna a halált, mint azt, hogy akár egy napra is elváljanak egymástól. Alexandre Dumas
5. Nem búcsúztunk el egymástól, de jól tudtuk, hogy a különéléssel a kapcsolatunk halálra ítéltetett. A telefon vagy a levelezés teljesen értelmetlen. Semminek sincs értelme, ha nem tudjuk átölelni egymást.
6. Minden bizonytalanná vált körülöttük a sötétben. Csak álltak, egymáshoz simulva, mintegy féltve őrizve egymást, s érezték, hogy körülöttük mozdulatlanná torpan az idő, jótékony anyaggá merevül a sötétség, s átöleli őket oltalmazva, kedvesen, barátságosan. Szilvási Lajos
7. Némán álltak egymással szemben, nem tudták, mit mondjanak. Ezernyi szó, ezernyi kérdés égette őket belülről, de teltek a hosszú, hosszú percek és ők csak álltak és hallgattak, mint két idegen.
8. A felnőttek elfeledték, hogy ők is voltak gyermekek, és nem szeretnek arra gondolni, hogy ők is lesznek öregek, mindent elfeledtek, nem gondolnak semmire, és észre sem veszik, hogy nem élnek. Szilágyi Domokos
9. Az emberek nem tudnak szeretni. Inkább harapnak, mintsem csókolnak. Pofoznak, ahelyett, hogy simogatnának... talán azért, mert tudják, hogy a szerelem könnyen elmúlik. Hirtelen lehetetlenné, mûködésképtelenné válik. Így inkább megelőzik ezt a félelmüket és a vele járó vigasztalást, a keserûséget, a kiábrándulást, amik mindig ott vannak a háttérben.
10. Meg kellett volna ölelnünk, talán megcsókolni, megmondani neki, hogy szeretjük. Egyszerûen, ember módra megsajnálni. De nem tettük. Restelltünk szentimentálisnak látszani... mi egyszerûen vakok voltunk, esztelenek! Valentyin Petrovics Katajev