Úgy küzdünk az igazunkért, mint (...) kis szivárvány a viharfelhővel. Mindenki szerint esélytelen... tudatában van látszólag elkerülhetetlen végzetének, kétségbeesetten kapaszkodva a törékeny esőcseppekbe, reményvesztetten, mégis bizakodva tündököl... csak az emlékezet táplálja soha sem volt jövőjét, de éppen ettől örök.

Kapcsolódó idézetek

1. A remény smúzol nekünk. Az igazság nem is tud rólunk. Csak van, rendíthetetlenül, mint egy katedrális. Varnus Xavér
2. Az emlékek néha megmaradnak, csak az élet rohan tovább. Rohan, mint egy viharzó áradat, kegyetlenül magával sodorja a reményeket, az ifjúságot, a boldogságnak még az illúzióját is.
3. Egész életünkben küzdünk azon dolgok megtartásáért, amiket a legtöbbre értékelünk. Emberekért és tárgyakért, amikről úgy gondoljuk, nem létezhetünk nélkülük. De emlékeink, gyakran nem többek illúziónál, amelyekkel magunkat védjük a pusztító igazságtól.
4. Olyan a világ, mint egy örvény: örökké vélemények, nézetek kavarognak benne; de az idő mindent megőröl. Mint a héj, szétrepülnek a hamis nézetek, és akár a szilárd mag, megmaradnak az örök igazságok. Nyikolaj Vasziljevics Gogol
5. Milyen szörnyû, hitvány dolog lehet azt érezni, hogy senki­nek semmivel nem tartozik az ember, mégpedig azért, mert mindig tartozunk valakinek. Csak erőfeszítés árán, csukott szemmel lehet erre az álláspontra jutni. Andrej Tarkovszkij
6. Az ember veszendő. Lehetséges; de vesszünk el úgy, hogy ellenállunk, és ha meg kell semmisülnünk, ne tegyünk úgy, mintha azt hinnénk, hogy ez valami fényes igazságosság. Albert Camus
7. Hiába akarunk szakítani a múlttal, valami mégis megmarad, belénk kapaszkodik, és csak nagyon nehezen tudjuk lerázni. El kell nyomni azt, ami úgy tör fel emlékeinkből, mint a buborék a mocsár mélyéről; távol kell tartani gondolatainktól a kezet, mely álmunkban megérint, igazabbul, mint az igazi; félni kell az idegentől, akinek mosolyára összeszorul a szívünk; és harcolni a karok emléke ellen, melyek nem nyúlnak többé utánunk. Hazudni önmagunknak, gyávának lenni, mindig a legrosszabbra felkészülni. És tudni, mindig észben tartani, hogy ha csak egy percre megtántorodunk, végünk van, kezdhetjük elölről az egész küzdelmet. Edmonde Charles-Roux
8. Igazságért küzdök, tudom, hogy hiába, De ha harcba szólít szivem minden vágya, Mit tehetek róla? Tán az örök végzet Rótta rám e kínos, bús kötelességet. Ady Endre
9. Nehéz a veszteség. Sosem múlik el, mindig veled marad, mint egy halvány árnyék, egyes napokon sûrûbb, másokon ritkább. Jennifer L. Armentrout
10. Mindenki a maga végzetét hajszolja s nem a másét (...). Nem választhatunk. Aki felismeri a végzetét s mégis az ellenkező irányt választja, végül éppúgy ugyanoda ér s éppúgy számot kell adnia ugyanabban a szabott órában, mert minden ember sorsa és végzete éppen akkora, amekkora a világ, melyben lakozik, és amelyben minden ellentét egyaránt benne foglaltatik. (...) Az egyenes és a görbe út végül is egy és ugyanaz, és most, hogy itt vagy, mit számítanak az évek, melyek elteltek azóta, hogy utoljára találkoztunk? Oly téveteg az emberi emlékezet, és ami megtörtént, alig különbözik attól, ami sohasem létezett. Cormac McCarthy