Úttalan utakon... De túl lélek-határon, túl gondolaton, túl minden álmon valami messze vár reánk, egy fénysugár e rút világon: talán egy "mindent felejtés". Talán egy "mindent újrakezdés" a végső sziklaszálon.

Kapcsolódó idézetek

1. Ilyenek a lélek kimeríthetetlen ábrándjai. Minden szerencsétlenség, még a legkritikusabb pillanatban is, átcsillantja sötétjén a remény csodálatos sugarait. Victor Hugo
2. Nincs olyan, hogy vég. Csak út van. Ott vagyunk mindenhol, a holnapban, a múltban, a meg sem kezdett és a hátrahagyott útban.
3. Minden útnak valahol vége van. S emberi tulajdonság, hogy az út végén visszafordulunk, s eltûnődünk életünk értelmén. Addig nem, de akkor igen. Addig csak megyünk ösztönösen s néha vakon is, egy nyom, egy cél, egy gondolat után. Hogy miért, azon majd töprengünk a végén, ha kifut az út lábaink alól, s lábainkból kifogy az erő. Talán én is rájövök egyszer, hogy céltalan kapkodás volt az egész, s legjobb lett volna semmit sem csinálni. De addig még sok idő van. Wass Albert
4. Valahogy a szív mindig messze jár... Keresed a jót, hátha rád talál. Kutatod a szépet, akarod az elmúlt időt. Idegen az út a lábad előtt, Te vagy, aki megleptél, nem számítottam rád, De amikor rám néztél, éreztem, nincs tovább, Te legyél a kezdet, légy a végső állomás, Maradj még egy életen át! Caramel
5. Legyen ez egy másik város, Valahol a földön túl, Legyen ez egy kínzó mélység, Ahova a lelkünk hull, Legyen ez egy hosszú álom, Dideregve hûvös ágyon, Csak jöjjön már, Az, amire gondolnál. Keresztes Ildikó
6. Minden pillanatban ott egy láthatatlan világ - erkélyek mögött, kívül az emlékezeten, ahová nem ér el az értelem. Nathan Filer
7. Az életünk olyan, mint egy utazás, sík területen sokáig túlságosan is egyenletes, könnyû és unalmas, a meredek emelkedőkön nagyon nehéz és kínos, de aztán a hegytetőn nagyszerû látvány tárul elénk, elragadtatást érzünk, a szemünk boldog könnyel telik meg, énekelni akarunk és azt szeretnénk, ha szárnyaink lennének! Majd pedig, mivel az ember nem maradhat ott, hanem folytatnia kell útját, ereszkedni kezdünk lefelé a túlsó oldalon, s annyira elfoglal bennünket az, hogy megvessük a lábunkat, hogy el is felejtjük, milyen élményben volt részünk odafenn a csúcson.
8. Előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni bennünket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy - sajnos, vagy istennek hála - sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni. Jón Kalman Stefánsson
9. Hová mész most, lélek? Hosszú-hosszú út áll előtted. Indulj hát útnak! Remélem, békés utad lesz! E világ már semmit sem tartogat számodra. Távozz hát békével!
10. Számomra csak az olyan utakon való haladás létezik, melyeknek van szívük, bármely út lehet, melynek van szíve. Ott utazom én, és az egyetlen, aminek értelme van, az út végéig haladni. Ott utazom én, és lélegzet-visszafojtva csak nézek, nézek.