Ugrás a tartalomra
Vagy egyedül vagyok, és összesûrûsödik körülöttem a bizonytalanság és a félelem, és a feszültség nem oldódik bennem, vagy barátok közt vagyok, felpörgetem magam, "társasági" módra viselkedem, és amikor hazajövök, még feszültebb vagyok, mint mikor elmentem. Ezt persze nem lehet szenvedésnek nevezni. A kín nem kézzelfogható.
Kapcsolódó idézetek
-
Elfáradtam. Elfáradtam az utazásban, örökké egyedül, mint az ujjam. Belefáradtam, hogy sose volt mellettem egy barát, aki megmondja, hova megyek, honnak jövök s miért. És főleg belefáradtam abba, ahogy az emberek bánnak egymással. Belefáradtam a kínba, amit érzek és hallok a világon minden nap. Túl sok van belőle.
-
Az ember mindenhová magával viszi a kínjait. Lelkileg sokkal hosszadalmasabb elszakadni valahonnan, mint fizikailag.
Jeanette Winterson
-
Úgy érzem, már nem is tudom, ki vagyok. Minden olyan gyorsan változik, hogy nincs egy biztonságos pont, ahol megvethetném a lábam... Kétségbeesetten próbálok a szálakba kapaszkodni, amelyek összetartják az életem, de állandóan kicsúsznak a kezemből. Érzem, hogy őrülten csüngök rajtuk, de minden szétesik körülöttem, és én nem tudom egybefogni. Egyszerûen nem ismerek magamra, és nem értem, hogy jutottam idáig.
-
Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább. Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok.
Paulo Coelho
-
Olykor úgy érzem, nem csak a magam terhét viszem... Láthatatlan fájdalmas szálak fûznek össze minden történéssel, mindenki kínjával. Hordozom azt is, ami másoknak fáj, reménykedem abban is, ami mások reménysége. Menekülök minden menekülővel, lázadok minden lázadóval, ülök elítéltekkel a siralomházban, enyém is a mások utolsó éjszakája.
Tormay Cécile
-
A magány, amelyet én választok, nem ijesztő. A magány, amelyből nem találom a kiutat, bármennyire is vágyom társaságra, az olyan, mint egy büntetés: börtön.
Feldmár András
-
A fájdalom néha elkerülhetetlen, de a szenvedés nem. Képzeljük el, hogy boldog kapcsolatban élünk valakivel, akit aztán elveszítünk. Nyilván fájdalmat fogunk érezni, ez teljesen természetes. Ha azonban tovább cipeljük ezt a fájdalmat, és egyfolytában összetörtnek érezzük magunkat miatta, az már szenvedés.
-
Hazamenni annyi, mint úton lenni az otthon felé. Az otthon, mint a nyugalom és biztonság szigete azonban nem elérhető (...). Régi sérelmek, titkok, neheztelések, rigolyák és előítéletek teszik áthatolhatatlanná azt a csöndet, mely testvérek, egykori és jelenlegi házastársak, szülők és gyerekeik között sûrûsödik. (...) Olykor bátortalanul és ügyefogyottan megpróbálják elérni egymást, és ezekben a kísérletekben pőrén megmutatkozik a szándékokon és érzelmeken túli elemi összetartozás ténye, a szeretet lehetősége.
-
Mint sok más embert, engem is megszáll a rémület, ha arra gondolok, hogy ismét egyedül maradhatok. Rettenetes dolgokat mûvelek: vagy borzasztóan ragaszkodom valakihez, akivel éppen együtt vagyok, vagy annyiszor kínálok számára kilépési lehetőséget, hogy végül azt hiszi, hogy szabadulni akarok tőle. Egyébként az illető így is, úgy is, előbb-utóbb elhagy. Ezért untig elég, ha akkor élem át az elválás fájdalmát, amikor az bekövetkezik és nem kell lélegzetvisszafojtva lesnem, mikor távozik majd valójában az illető.
-
Utazni annyi, mint kitenni magunkat a kísértésnek. Az utazás felszabadít: csak megyünk, sosem tudjuk, kivel találkozunk, mit csinálunk - hát ezért félek tőle.