Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Vágy, másnak lenni, mint aki és ami vagyunk: ennél fájdalmasabb vágy nem éghet emberi szívben.

Márai Sándor
🔮 Jövőkép 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember olykor úgy tud vágyakozni, hogy égetőbben már nem is lehet. Minden csak bánatát képes fokozni, s fájó filmszalag lesz a képzelet. Buda Ferenc
  2. Eddig azt hittem, hogy a szív leggonoszabb gyötrelme a szerelmi vágy és bánat. De ebben az órában megsejtettem, hogy van még egy másik, talán kegyetlenebb gyötrelem, mint vágyódni és vágyakozni, mégpedig az, ha akaratunk ellenére szeretnek bennünket és nem tudunk védekezni e tolakodó szenvedély ellen. Látni, hogy valaki közvetlen közelünkben elég vágyakozásának tüzében, és tehetetlenül állni mellette, mert nincs bennünk erő, képesség és hatalom, hogy kimentsük a lángokból. Aki boldogtalanul szerelmes, az időnként fékezni tudja szenvedélyét, mert nemcsak áldozata, hanem okozója is a bajnak; és ha a szerelmes ember képtelen uralkodni szenvedélyén, akkor legalább a maga hibája miatt szenved. Menthetetlen azonban az, akit szeretnek és nem tudja a szerelmet viszonozni, mert ennek a szenvedélynek a mértéke és határa már nem tőle függ, hanem kívül esik erején, és tehetetlen minden akarás, ha egy másik ember őt akarja. Stefan Zweig
  3. Bennünk él az a leküzdhetetlen vágy, hogy feszegessük a saját határainkat. Beletaszít minket a rideg sötétségbe, ahol a fájdalmak lakoznak, és küzdenek ellenünk.
  4. Az a fájdalom, amit az ember a szívében érez, sokkal nagyobb tud lenni, mint bármilyen más, fizikai fájdalom.
  5. Sokszor van, hogy azt az egyet, amit a legjobban akarunk, nem kaphatjuk meg. Összetöri a szívünket, kikészít. A vágy tönkreteheti az életünket. De bármilyen nehéz is akarni valamit, azok szenvednek a leginkább, akik nem tudják, mit akarnak.
  6. Azt hiszem, embernek lenni annyi, mint vágyakozni. Kívánni. Akarni. Általában azt, ami pedig már megvan. Ez mérgez meg mindent. Patrick Ness
  7. A szív sokkal nagyobb, mint a világ. A szívben mindig több vágy lesz, hogysem azokat a társadalmi morál kielégíthetné vagy rendezhetné; a szívnek mindig több szenvedése lesz, hogysem azokat a társadalom gyógyíthatná. Schlauch Lőrinc
  8. Létezni annyi, mint hiányozni valakinek. Létezni annyi, mint egy másik ember fájdalmának lenni.
  9. A vágyak, amik nem teljesülnek, teszik az életet szomorúvá és reménytelenné. Erdős Renée
  10. Az igazi vágy azt jelenti, hogy az ember egy kicsit más akar lenni, mint amilyen valójában. Darvasi László
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat