Valami hibádzik tájamon a színekkel és illatokkal, mégis folyton-folyvást szerelmes vagyok abba, ami mindig változik. Arany labdaként folyvást fut előttem a meg-megállított szeretett föld.

Kapcsolódó idézetek

1. Idesodródtam, aranyba, hőbe, ide az áldott mezőbe. Semmi bajom, csak más a tekintetem, s néha a szívem fölé téved kezem. Nagy László
2. Folyik előttem a világ, Az örömök aranyhalak, Utánok nyúlok, istenem, Kezem alól kisiklanak. Szép Ernő
3. Szeretem a földet, amelyre lép, a levegőt, amelyet beszív, és mindent, amihez hozzáér, mindent, amit mond. Szeretem minden pillantását, minden mozdulatát, szeretem őt teljesen és egészen. Emily Bronte
4. Úgy szeretem, hogy azt a legtöbben meg sem értenék. (...) Mint ahogy a Föld szereti a Napot. Õ számomra a fény, ha elveszettnek érzem magam. A melegség, ha fázom, és a nevetés, ha már túl régóta esik az eső. (...) Ez egészen más. Szerelmes vagyok a lelkébe. És ha Isten megáldana, azt szeretném megérinteni.
5. Hogy miért vagyok néha boldogtalan? Mi a hibám? Az eredendő hibám? Hogy túlságosan szeretem az életet. (...) Kiélvezni minden pillanatot, felsikoltani az örömtől, ha a meleg tengervízben egy tarajos hullám végigborzol. Vagy egy elvadult kert, vagy a magasra nőtt fű láttán, mintha csoda volna. Áhítatos mozdulatlanságba merülni, lélegzet-visszafojtva, mikor a madarak énekelni kezdenek. Hallgatni a csicsergésüket, áhítatosan, mint akár Mozartot. (...) Szeretni, szeretni, bolondulásig szeretni a hajnalhasadást; lágy szavakat suttogni az alkonynak, gondolatban megsimogatni gigászi kezekkel a tenger fémes felszínét vihar előtt. És inni az esőt... Meztelenül, kitárt karral, lehunyt szemmel és nyitott ajakkal átadni magadat a trópusi szigetek meleg esőjének. Úgy szeretem az életet, hogy az emberek elrémülnek tőle, s a halálukra gondolnak. Annyira átéreztetem velük, milyen becses az élet, hogy a halálnak még a puszta gondolata is merénylet lesz, szentségtörés, menekülésre késztető rém. Lelki vérfürdő.
6. Anyanyelvem olyan, mint a sejtelmes mélység, mint a fölénk boruló véghetetlen kékség, olyan áradóan illatos, mint a kora-nyári rét, a tisztás, és olyan színes, mint az álomkép villanás s patkó is, a szívembe sütve, hogy velem dobogjon mindig szerencséje.
7. Földbe gyökerezik a lábam, bûvös delejként érzi talpam: csodálatos, rejtélyes ország rejtőzködik, lappang alattam. Keszei István
8. Az anyag szakadatlanul áramló folyó; a természet tevékenysége folytonos változásban nyilvánul meg, a végső ok ezer meg ezer fordulat szövevényében bujkál. Szinte semmi állandó nincs, s lábunknál tátong a múlt és jövő feneketlen, mindent fölfaló mélysége. Hogyne volna hát esztelen, aki ilyen körülmények között felfuvalkodik vagy szorong vagy jajgat, mintha valami akár egy ideig, akár tartósabban kellemetlenséget okozhatna. Marcus Aurelius
9. A jég hideg, a rózsa vörös, én meg szerelmes vagyok. És ez a szerelem magával ragad valahová. Ellenállhatatlan a sodrás, nincs választásom. Talán valami különleges helyre visz, ahol még sosem jártam. Veszély leselkedhet ott, ami végül csúnyán, halálosan megsebez. Lehet, hogy mindent elveszítek, de nincs visszaút. Sodródnom kell az árral. Még akkor is, ha belepusztulok, végleg eltûnök. Murakami Haruki
10. A szerelem meg közben tombolt bennem, tudod, hogy van ilyenkor. Mint az áradó folyam. Ha szabad folyást kap: szépen lecsendesül, lefolyik az ár. Ha gát zárja el, vagy keskeny völgybe szorul: bőgve tajtékzik, és az eget ostromolja. Bárány Tamás