Ugrás a tartalomra
Van a fejlő lélek rejtelmei közt egy határzatlan, csapongó vágy, mely az ép élet szebb szakaiban észt és képzetet gyakran foglalkodtat; melyet ifjúságunkban, míg szívünk érzelem, elménk isme után törekszik, sem fény, sem kincs, sem hon, sem a hiúság álma ki nem elégít; mely lelkünk emelkedése közt, elégültség, vagy békétlen órák, szerencse vagy balsors változó körében, a gondolat elmélyedésivel gyakran meglep és elragad, titkos, de szebb rendeltetést engedve sejteni, de mit a sárház s társadalmi békók lekötnek. A szerelem főleg fejti s növeszti azt. Hány szív kérdé már magától: honnan jő, s mit jelent e nem értett vágy (...)? Tán egy nemesb lét delejes eleme, minek a sárház érlelő hazája; tán vonzó törekvés a tökély felé, mely el nem érhető a földön, hol fejér a feketének alá van rendelve. Csak midőn szárnyaink fáradnak, midőn a tapasztalást érzelmeink vesztével fizetjük, törik meg e szenv: midőn látjuk, hogy a remény délibáb, s a szûk czél nem több, mint földi vég, melyben, e hitető vágy rejtelmeivel feloszlunk.
Kapcsolódó idézetek
-
Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bûnt.
-
Néha nem többel, csak reménnyel szeretünk. Reménnyel, hogy soha nem szûnünk meg hinni vágyaink állandóságában. Néha félelemmel, mert van úgy, hogy a boldogság mélyebb, mint amit képesek vagyunk megtapasztalni vagy felismerni, és nagyszerûbb, mint amit a bátortalan szív képes lenne elviselni. Néha kétségbeeséssel, kínzó álmokkal, belénk ragadt gondolatokkal, fájón, azon töprengve, vajon hogyan fogjuk lelkünknek ezt az örökös sajgását elviselni. De néha szerelemmel szeretünk, csak úgy, igazán, adakozva, felszabadultan, szabadon, és nem a magunk, hanem a más boldogságáról szövögetünk álmokat, elûzve így a rettegő magányt, a kételyt, és a szomorú borzalmakat.
-
Honnan ered vajon a késztetés, a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait? Amikor még a legegyszerûbb kérdésekre se tudjuk a választ. Miért vagyunk itt? Mi a lélek? Miért álmodunk? Okosabb lenne talán, ha nem kérdeznénk, nem kutatnánk, nem sóvárognánk, de az ember természete nem ilyen, sem a szíve. Nem ezért vagyunk itt. Ez hát a késztetés: a vágy, hogy megfejtsük az élet nagy titkait. De végül is mit számít mindez, ha az emberi szív csak a legapróbb pillanatok értelmét képes felfogni?
-
Mit is keresünk mi, ha nem a tetszést? Ma még nem tudom, vajon e hódítási vágy az életkedv túlságos bőségét, a birtoklás óhaját rejti-e, vagy pedig valami alattomos, be nem vallott szükségletet, hogy biztosak legyünk magunkban, hogy megőrizzük szilárdságunkat.
Francoise Sagan
-
A szerelem voltaképpen egy meghatározhatatlan, éteri és érzékelhetetlen vágy a gyermekkorhoz és az anyai gyöngédséghez való visszatérésre, és abból a hiú reményből táplálkozik, hogy ezt az eltûnt boldogságot elő lehet halászni a lét kezdeteiből.
Jose Rodrigues dos Santos
-
Az emberi szív egyvalamire vágyik. (...) Hogy megismerjék. El lehet fojtani. El lehet sorvasztani. El lehet zárni, és körbe lehet keríteni. El lehet hallgattatni, és rá lehet csukni az ajtót. Ládába lehet csukni, és el lehet ásni. Be lehet falazni. Végül azonban a szív vágyai ledöntik az ajtót, feltámadnak, és megrepesztik a vakolatot. Nincs az a bilincs, amely örökre béklyóba kényszerítené. Bárki, aki azt hiszi, képes rá, becsapja önmagát. És a körülötte élőket. A remény sosem hal meg.
Charles Martin
-
Ez a lélek misztériuma, amit a szenvedély, a bûnös szenvedély is feltár előttünk; és egy egész életnyi mocsok sem homályosíthatja el a szeretett teremtés tündöklését, ha egyszer tündöklőnek mutatja nekünk a szerelem.
Francois Mauriac
-
Mit az emberek így hívnak: szerelem,
nem azt adom én neked,
de az áhitatot, mit rejt a szivem,
s mi megindítaná az eget -
a lepke vágyát a csillag után,
fényszomjat, mit érez az éj,
vágyat, mely a lét sötét kapuján
kiröppen az ég felé.
Percy Bysshe Shelley
-
Lehetetlenre törekszünk.
Magunk körül olyan jobbra,
amit kellőként fogadna,
rejtelmünk, eszünk és lelkünk.
De ha lenne ilyen, kérdem,
abban meg mivé romolnánk?
Tandori Dezső
-
Az ember fölött áll a Természet, melynek mûködése örök rejtély előttünk; ifjúságunkban szépnek, szûziesnek, kegyesnek látjuk ezt a rettenetes ismeretlent, elmondjuk "jó anyánk"-nak, segítő szülőnknek; de később megértjük, hogy a Természet talányos szörnyeteg, amelytől legidegenebb a szeretet, a könyörület. A nyomorult ember hiába kiáltja jajait a vak éjszakába: sem ég, sem föld nem válaszol neki... Az őrültség mindig ott leskelődik szellemünk ajtajánál, mint testünk pitvarán a betegség.
Oláh Gábor