Van a tárgyaknak könnyük. Érzem olykor, Hogy sírnak a szobámban nesztelen sötétedő, sejtelmes alkonyokkor bús lelküket kitárják meztelen.

Kapcsolódó idézetek

1. Csukott ajtókon zörgetek. Sötét szobád, akár az akna. A falakon hideg lobog. Sírásom mázolom a falra. Pilinszky János
2. A könnyek a lélek látható részei.
3. S egy este majd, míg úgy mered sötéten Rám sok nyûtt emlék, mint hol búsan éltem, Tört bútorok az olcsó, vak szobákban, Lelankad lelkem karja bánatában, A kincs kisiklik ájult ujja közzül, S setét lomok közt lassan messzegördül... Tóth Árpád
4. Mint amikor a gyermekek sírnak, Ha éjjel rossz álmot látnak, Belül úgy izzik a bánat. Az emlékek csendben fájnak.
5. Olyan mélységes és olyan szomorú azoknak a szobáknak a csöndje, ahol egyedül él az ember. Nemcsak a testet, a lelket is körülfogja ez a csönd; amikor egy bútor megreccsen, szíve mélyéig megremeg az ember, mert semmi zajra nem volt elkészülve a komor lakásban. Guy de Maupassant
6. A könnytől homályos szem olykor világos vallomás.
7. A feleség vigaszra lel, barát helyett kerülhet másik, de van egy árva szív, amely emlékszik, érez mindhalálig. Képmutató és nemtelen világában a rút közönynek, sok álnokság közt egy helyen találtam szent és tiszta könnyet: a szegény anyák könnyeit.
8. Gyûlölt sírni. A könny érző lélekre és gyengeségre vall.
9. A tárgyakba néha beköltözik valami gyöngédség, valami torz gyöngédség, amit nem is vár tőlük az ember. Herta Müller
10. A tárgyakba néha beköltözik valami gyöngédség, valami torz gyöngédség, amit nem is vár tőlük az ember. Herta Müller