Ugrás a tartalomra
Van ember, akit mindenki segít, félt, pártol, akinek minden a kezére jár. Van, akinek semmi sem árthat. Juthat a legnyomorúságosabb viszonyok közé, ő maga lehet a legnyomorultabb, mégis minden a javára válik. Valamiféle konok szerencse szegődik hozzá, varázskör veszi körül, maga a természet protezsálja; ezt nevezhették régebben gondviselésnek. Vannak szerencsefiak, akikről úgy pereg le a baj, mint a víz a rucáról, rosszul mondom: akiket tulajdonképpen nem is érhet baj, hanem csupa áldás - mivelhogy burokban születtek.
Kapcsolódó idézetek
-
Ahogy mondani szokás, hogy a baj sosem jár egyedül, úgy a szerencséről is el lehet mondani ugyanezt, sőt más körülményekről is megállapítható, hogy többnyire harmonikusan gyülekeznek körénk, akár azért, mert a sors rendeli úgy, akár azért, mert az emberben van valamiféle erő, ami vonzza az összetartozó dolgokat.
Johann Wolfgang von Goethe
-
Szeretjük a világot igazságosnak látni, erre tanítanak bennünket gyerekkorunktól a mesék, ezért lélegzünk fel a happy endnél. "Ki mint vet, úgy arat!", "Mindenki saját szerencséjének kovácsa!" - tanítják a közmondások, tehát, ha valaki pórul jár, nyilván maga tehet róla, menti fel magát a többség. Az emberek nem gonoszak; nem szívesen nézik mások szenvedéseit. Csak különbözőképpen próbálnak könnyíteni lelkiismeretükön: van, aki segítséggel, és van, aki gyûlölködéssel.
Kepes András
-
Vannak, akik nyûgösnek születtek, vannak, akik elérik a nyûgöt, s vannak olyanok is, akiknek a nyakába hull.
-
Az emberek változó szerencsével születnek.
Takeshi Kitano
-
Nem is sejti, mi mindent jelent ő nekem, ő csak azt teszi, amit mindennél jobban szeret, lévén természettől fogva nagylelkû és adakozó. Aki ilyennek született, annak a keze is, a szíve is könnyen nyílik meg. Megeshet, hogy az ember keze üres, de a szíve sosem az, annak mindig van mit adnia: jó, meleg, kedves dolgokat, segítséget, vigaszt, derût, nevetést - és olykor a vidám, kedves nevetés a legjobb ellenszere minden bajnak.
Frances Hodgson Burnett
-
Embernek lenni - minden embernek - nehéz. Ne csak a betegségeit add hozzá, de a szorongásait, a félelmeit, a zaklatottságát. Azt, hogy kevés igazán boldog napja volt, s akkor sem azért, mert ünnepelték, vagy nyert, hanem mert lelkében megjelent a békesség ritka adománya, a gondtalanság, amit koldusok és névtelen emberek is megélnek.
Müller Péter
-
Akik félelemben élnek, szükségszerûen olyanokkal veszik körbe magukat, akik szintén félnek. Akik minden miatt panaszkodnak, muszáj olyan emberek körül lenniük, akiknek az életében szintén a félelem a meghatározó érzés, csak hogy a jégkockájuk ne olvadjon el.
Kyle Cease
-
A nélkülözés csodás tanítómester. Aki abba születik, hogy minden könnyen megy, az nem tudja értékelni, amit kapott. Ha valaki mindig napsütésben él, nem tudja, milyen a vágy a borús téli időszakban a nap örömére. Ha valaki mindig elért mindent, mert a szülei segítettek, soha nem tanul meg harcolni magáért. Pedig a felnőtté válás nagy kihívás. Előbb-utóbb kikerül az ember a burokból, ahol a semmiből jött, de céltudatos fiatalokkal kell versenyeznie.
Yvonne Dederick
-
Vannak, akiket elkerül a szerencse, és vannak, akik pechesek. Vannak, akik az égvilágon semmit sem értenek, és vannak, akik fel sem fogják, mi történik velük. Vannak, akik mindennek csak a rossz oldalát látják, és vannak, akik semmiről sem akarnak tudni. Sokan nem mernek szólni, amikor kéne, jó páran összeszorítják a fogukat, megannyian pedig vesztükbe rohannak. Az a lényeg, hogy mi még véletlenül se legyünk ilyenek.
Rébecca Dautremer
-
Amikor egy reménytelen helyzetben az ember semmi jót nem várhat, aztán valahogy egyszer csak minden jót megkap - nos, az ilyesmit szoktuk csodának, varázslatnak nevezni. Kevesen vagyunk olyan szerencsések, hogy megtapasztalhassuk a csodát.