Ugrás a tartalomra
Vannak emberek, akikért kár a kisujjunkat is megmozdítanunk; ha látják, hogy segíteni akarunk rajtuk, maguk semmit sem tesznek.
Kapcsolódó idézetek
-
Nehéz segíteni valakin, aki nem akar segíteni saját magán.
Fredrik Backman
-
Némely emberek olyan szerencsétlenek, hogy még akkor sem hisznek hasznosságukban, mikor jót cselekszenek másokkal.
Aiszóposz
-
Az emberek mindig valami csodára várnak. Hogy majd lenyúl egy kéz, és segít - de nem.
-
Röhej, mit meg nem teszünk azokért, akik még csak nem is fogják megtudni, hogy megtettük értük.
Pierce Brown
-
Még akkor is, ha a szándékaink kristálytiszták, akkor is, ha őszintén segíteni akarunk, de nem tudjuk, hogyan kellene segítenünk, és senki nem is kéri tőlünk, hogy segítsünk - az ilyesmi sosem vezet jóra.
Szergej Geraszimov
-
Sokan közülünk nem is tudnak a bennük lakozó erőről, vannak, akik nem törődnek vele, vagy egyszerûen hihetetlennek vélik; s többnyire önmagunk helyett másoktól, társadalombeli helyzetünktől várjuk a segítséget.
Shirley Maclaine
-
Az embereket néha nem lehet megmenteni önmaguktól, mert sokszor nem is akarnak megmentve lenni.
Laurell Kaye Hamilton
-
Jótékonyság! A legtöbb ember nem kér belőle, akik pedig igen, azok bárkit kihasználnak, aki elég gyenge, hogy adakozzék.
-
Vannak emberek, akiknek - hacsak nem értik már eleve a dolgot - hiába magyarázunk bármit is.
Yogi Berra
-
A szeretteink néha nem veszik észre bennünk azt, amit nem akarnak észrevenni.
Stephen King