Ugrás a tartalomra
Vannak gyógyszerek, amelyek elsősorban az orvosokra hatnak, mert a beadásuk nélkül rosszul érzik magukat.
Kapcsolódó idézetek
-
Rengeteg páciensemnél megfigyeltem: gyógyszereket szednek, olyat, amit orvos ír fel, és olyat is, ami vény nélkül kapható, ezzel próbálják enyhíteni azokat a tüneteket, amelyeket ők maguk okoznak azzal, hogy a testük alapvető szükségleteiről sem gondoskodnak, közben pedig az egészet valamilyen mentális betegség rovására írják, ami ugyebár feljogosítja őket arra, hogy még több gyógyszert szedjenek. Így lesz a méregből vitamin.
Anna Lembke
-
Jól akarjuk érezni magunkat, hosszabb, boldogabb életre vágyunk - ezért is fordulunk orvoshoz. Tőle pedig kezelést várunk. Csakhogy a túlterhelt orvos és a túlzott elvárásokkal érkező beteg találkozója általában valamilyen gyógyszer felírásával ér véget, jóllehet az sokszor hatástalan.
Julian Sheather
-
Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről csak nagyon keveset tudnak, betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak, olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak.
Voltaire
-
Orvosok gyógyszereket rendelnek, melyekről csak nagyon keveset tudnak, betegeiknek, akikről még kevesebbet tudnak, olyan betegségekre, melyekről semmit sem tudnak.
Voltaire
-
Az orvosokkal szemben az emberek igazságtalanok, mert túl sokat követelnek tőlük; azt például, hogy meggyógyítsák őket.
Szász Zoltán
-
Az antidepresszánsokat úgy találták ki, hogy levágják az érzelmek csúcsát és mélyét, így aki használja ezeket a szereket, nem lesz olyan szomorú, mint korábban, de olyan boldog sem. (...) Hanem... kiegyenlítődik. Az ember azt hinné, hogy az antidepresszánst használó pácienseknek leginkább a csúcsok hiányoznak, ugye? De épp fordítva van. A többség azért akarja abbahagyni a gyógyszerezést, hogy újra sírni tudjon.
Fredrik Backman
-
Minden emberre, aki szerint tönkretették az életét a pszichiátriai gyógyszerek, jut egy másik, aki hiszi, hogy őt megmentették, és még több, aki maga sem tudja: évek óta szedi őket, és azon tûnődik, vajon jobb vagy rosszabb lenne-e az élete, ha megszabadulna tőlük.
-
A modern gyógyszerek hasznosak, de a gyógyszeripar mint a medikalizáció fő hajtóereje az élet egyre több és több területét vonja orvosi hatáskörbe. A gyógyszereknek pedig mindig vannak mellékhatásaik.
Julian Sheather
-
Megérzés (...) nélkül egy orvos nem ér semmit.
Mihail Bulgakov
-
Vannak rossz és vannak jó orvosok. Óriási a felelősség a vállukon, de ők sem istenek, azért ezzel tisztában kell lennünk.
Szentesi Éva