Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Rengeteg páciensemnél megfigyeltem: gyógyszereket szednek, olyat, amit orvos ír fel, és olyat is, ami vény nélkül kapható, ezzel próbálják enyhíteni azokat a tüneteket, amelyeket ők maguk okoznak azzal, hogy a testük alapvető szükségleteiről sem gondoskodnak, közben pedig az egészet valamilyen mentális betegség rovására írják, ami ugyebár feljogosítja őket arra, hogy még több gyógyszert szedjenek. Így lesz a méregből vitamin.

Anna Lembke
🕊️ Búcsú az élettől 🙋 Önkéntes
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Jól akarjuk érezni magunkat, hosszabb, boldogabb életre vágyunk - ezért is fordulunk orvoshoz. Tőle pedig kezelést várunk. Csakhogy a túlterhelt orvos és a túlzott elvárásokkal érkező beteg találkozója általában valamilyen gyógyszer felírásával ér véget, jóllehet az sokszor hatástalan. Julian Sheather
  2. A betegség gyakran kifejez valami fontosat, megvéd valamitől, segíti valaminek a feldolgozását, egyensúlyt teremt, figyelmeztet, kiutat mutat egy nehezen megoldható konfliktushelyzetből. Bizonyos helyzetekben egyszerûen szükségünk van rá, ami persze nem azt jelenti, hogy igényünk is lenne rá. Mindenesetre úgy tûnik, ilyen esetekben az elménk lehetővé teszi, hogy a természetes öngyógyító rendszerünk részlegesen és átmenetileg kikapcsoljon. Buda László
  3. Sok olyan tényező van, ami javítja a betegek életminőségét, illetve elviselhetőbbé teszi a betegséggel járó szenvedéseket. Ha a beteg értelmet talál a betegségében, és céljai vannak, az erőt ad neki, hogy végigcsinálja, kibírja mindazt, ami a betegséggel, annak kezelésével jár.
  4. Vannak gyógyszerek, amelyek elsősorban az orvosokra hatnak, mert a beadásuk nélkül rosszul érzik magukat. Szirmai Imre
  5. A fájdalomnak, valami nagyon is fontos szerepe van a maga életében. Lehet, hogy valamit megold maga helyett. Ez a betegség előnye. (...) Gyakran előfordul, hogy valamit nem akarunk megtenni. Ilyenkor nincs elég erőnk felvállalni a döntésünket. Sőt, gyakran nem is tudjuk, hogy nem akarjuk megtenni. Ilyenkor a betegség segít nekünk. Megbetegszünk és nem kell megtennünk azt, amit nem akarunk. És ami fontosabb, hogy a felelősség terhét is leveszi a vállunkról. Nem kell felvállalni a döntésünket.
  6. Az életben egyetlen anyagot, a mérget sem szabad egyoldalúan szemlélni. Mert lehet rá ártalmas dologként tekinteni és gyógyírként is. A természet túlmutat a rosszon és jón. Ami gyógyít, az meg is betegítheti az embert, és ami beteggé tesz, gyógyszer is lehet. Elif Safak
  7. Minden emberre, aki szerint tönkretették az életét a pszichiátriai gyógyszerek, jut egy másik, aki hiszi, hogy őt megmentették, és még több, aki maga sem tudja: évek óta szedi őket, és azon tûnődik, vajon jobb vagy rosszabb lenne-e az élete, ha megszabadulna tőlük.
  8. A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak, mint bármilyen csodacseppek. (...) Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött szellemi erő is van: gyûlölet, harag, keserûség. Betegek, mert hiányzik belőlük a derû és a szeretet gyógyító ereje. Gyökössy Endre
  9. Az antidepresszánsokat úgy találták ki, hogy levágják az érzelmek csúcsát és mélyét, így aki használja ezeket a szereket, nem lesz olyan szomorú, mint korábban, de olyan boldog sem. (...) Hanem... kiegyenlítődik. Az ember azt hinné, hogy az antidepresszánst használó pácienseknek leginkább a csúcsok hiányoznak, ugye? De épp fordítva van. A többség azért akarja abbahagyni a gyógyszerezést, hogy újra sírni tudjon. Fredrik Backman
  10. Krónikus betegségekkel küzdő emberként folyamatosan tehernek érzem magam, és ezért gyakran túlságosan szégyellem azt kérni, amire igazán szükségem van egy barátságból. Majd később, mivel kényelmetlen számomra kérni valamit, a többiek pedig érthetően nem emlékeznek minden részletére annak a betegségnek, ami nekik nincsen, azt kezdem feltételezni, hogy egyszerûen nem törődnek a dologgal. Az emberi agy és az érzelmek fura mûködését bizonyítja, hogy észrevettem, néha egyszerûbbnek tûnt mérgesnek és idegesnek lenni a barátaimra, mint megalázkodni és segítséget kérni. Hány alkalommal kérheted meg a barátaidat, hogy maradjanak melletted a lakásban, és ne menjenek el bulizni? Hányszor kérheted meg őket, hogy olyan vacsorázós helyet válasszanak, ahol vannak olyan ételek, amelyektől nem kínoz majd még több fájdalom? Hányszor kérhetsz olyan dolgokat, amelyek kényelmesebbé teszik az életedet, anélkül, hogy azt éreznéd, mindig minden rólad szól? Az igazság az, hogy nem hiszem, hogy a barátaim bánnák, ha kinyitnám a számat, és elmondanám, mire lenne szükségem ahhoz, hogy több támogatást és kényelmet érezzek. Miért is bánnák? A helyükben én biztos nem bánnám. Azonban amikor az egész létezésem tehernek tûnik, nem olyan könnyû még több segítségért fordulni másokhoz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat