Ugrás a tartalomra
Vezetni sokan tudnak, igazi taxissá válni azonban csak kevesen: ahhoz nagy adag kommunikációs készség és főleg jó humorérzék szükségeltetik.
Kapcsolódó idézetek
-
Taxisnak lenni életforma. Nem mindenki alkalmas rá. Abban egészen biztos vagyok, hogy én bármennyit vándorolnék is éhes oroszlánként ezen a szavannán, éhen halnék. Budapest utcáin csak a legelszántabbak, a legügyesebbek és nem utolsósorban a leggátlástalanabbak tudnak megélni a taxizásból.
Kordos Szabolcs
-
Csak kevés vezető látja be, hogy végső soron csupán egyetlen embert képes vezetni, és csupán egyetlen embert kell vezetnie. Ez az ember pedig ő maga.
Peter Ferdinand Drucker
-
A kabaréhoz kell a bátorság is, de az önmagában kevés. Kell hozzá humor is. Kell hozzá olyan képesség, amely úgy mutatja meg a lényeget, hogy a közönség röhögjön rajta. Belül meg sírjon.
Sas József
-
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer!
Váci Mihály
-
Legyen humorérzéked. Szükséged lesz rá.
Anthony Bourdain
-
Beszélni a másikkal annyi, mint először is meghallgatni a másikat. Nagyon kevés ember tud hallgatni, mert kevesen vannak olyanok, akik nincsenek eltelve önmagukkal, akiknek az énje nem hangos a lármától.
-
Beszélgetni sok mindenkivel képes az ember, de hallgatni csak nagyon kevesekkel.
-
Igen sokat lehet nyerni a kommunikáción, ha ügyesen van adagolva - elég igazság ahhoz, hogy az ember hitele megmaradjon, s elég hamisság ahhoz, hogy a lehetőségek nyitva maradjanak.
Daniel Dennett
-
Az embereken nem lehet "segíteni". De el lehet viselni őket. Ehhez sok tapasztalás kell. És emberfeletti türelem. És humor.
Márai Sándor
-
A kiváló kommunikációs készség kifejlesztése feltétlenül szükséges az eredményes vezetéshez. A vezetőnek képesnek kell lennie rá, hogy továbbadja a sürgősség és a lelkesedés érzetét másoknak. Ha egy vezető nem képes világosan átadni egy üzenetet és cselekvésre ösztönözni másokat, akkor még az sem számít, hogy van üzenete.