Ugrás a tartalomra
Visszaemlékeztem arra az igazságra is, aminek mindig is a tudatában voltam: egy nő sohase tárja fel egy férfi előtt azt, amire gondol. (...) Titokzatosságunkban rejlett a hatalmunk. Ez olyan elemi bizonyosság volt, ami nemzedékek során sem változott.
Kapcsolódó idézetek
-
Valamit őrizni fogok magamban mélyen, amit soha nem veszíthetek el. Ami nem kophat el. (...) Valamit, ami láthatatlan. Valamit, amit minden egyes pillanatban éreztünk, ahogy megláttuk egymást.
Albert Tímea
-
Nem félek a vitáktól, nem rejtettem eddig sem és nem rejtem ezután sem soha véka alá a véleményem: mert vitában érik az igazság. Mindig is bíztam és bízom az igazság erejében.
Göncz Árpád
-
Úgy látom, nem ismered a nőket, pedig magától értetődő, hogy képtelenek az igazságot magukban tartani. Valami belső kényszer hajtja őket, hogy beszéljenek. Ez az erő annál kényszerítőbb, minél veszélyesebb titkot őriznek. A titkot pedig magától értetődően mindig olyasvalakinek mondják el, akiről tudják, hogy továbbadja.
Bernhard Borge
-
Igazad volt azzal kapcsolatban, hogy mindig próbálok uralkodni magamon. Ezt még soha, senki nem találta ki... és ez megijesztett. (...) Az, hogy tudják-e vagy sem, nem számít. Az számít, hogy valaki, hogy te ennyire kiismertél. Nem könnyû, ha az embernek belelátnak a lelkébe. Akkor kénytelen kiadni magát. Sebezhetővé válik. Sokkal könnyebb olyanokkal lenni, akikkel felszínesebb barátságban vagyok.
Richelle Mead
-
Néztem, ahogy (...) öltözik. Soha nem éreztem így a nő örök idegenségének titokzatosságát, mint amikor ezt a tükör előtti halk ide-odajárkálást követtem, ezt az eltöprengő önvizsgálatot, ezt a teljes önmagába mélyedést, ezt a visszasiklást a női nem öntudatlan ösztönvilágába. Jóformán el sem tudtam képzelni egy nőt, amint csacsogva vagy nevetgélve öltözik... s ha meg is teszi, bizonyára hiányzott volna belőle az örök megfoghatatlanság titka és soha meg nem fejthető varázsa.
Erich Maria Remarque
-
Mindig vannak rejtett jelentéseink, sosem szó szerint mondjuk csak, amit mondunk.
Pléh Csaba
-
A nőkben mindig is megvolt a hatalomvágy. Eddig a hatalmat birtokló férfiakhoz vonzódtak, és most ők maguk akarnak uralkodni. A férfiak viszont mindig is érzékenyek voltak, csak soha nem ismerhették be.
Szarka Károly
-
Mosolyunkban meghitt bizalom fénylett. (...) Ilyenkor szinte az volt az érzésem: talán csak a kezemet kellene kinyújtanom a boldogság felé, hogy ezentúl soha többé ne engedjem el - de soha nem tettem meg, mert várni akartam, amíg egyszer (...) megpillantom a szenvedély és a vágyakozás jelét. Õ azonban egyenletesen lélegzett, s nem látszott rajta, hogy változásra vágyna, sőt gyakran úgy tûnt nekem, mintha szinte kérne, hogy fel ne kavarjam néma összhangunkat.
Hermann Hesse
-
A befolyásom titka az, hogy az mindig titokban marad.
Salvador Dalí
-
Hányszor figyelmeztettelek, soha meg ne kérdezd, mire gondolok. Nem azért, mintha titok lenne, csak annyiban titok, amennyiben a szabadságom. Erre mondtam, hogy válóok a házastársnak az a kérdése a másikhoz: mire gondolsz? Mert ehhez senkinek joga nem lehet.
Páskándi Géza