Volt, ami volt. Átszûrve, átszitálva ha beépül is a tegnap a mába, titkával illeszkedik dallamába, vagy díszítőelem csupán, csipkés falomb, árnyékot vetve egy eklektikus falon. S van, ami úgy nincs, hogy még felidézi pontosan a hiánya. Múlt nyár. Nyúlnál utána, de mint a pára.

Kapcsolódó idézetek

1. Volt már szebb, s tegnapom mind több lett, S nem tudom, hogy múlt el, csak néha néztem fel, Mennyiszer volt már nap, az alkalmak elmúltak, S te nem tettél mást, mint én, a semmit, úgy, mint én. Zorán
2. Most kihûlt ágyamban üres helyed lett a magány, Illatod idővel odaképzelem, amikor fáj a múlt, Ami nem változik, bárhogy is alakult. Legyen ez sorstörténet, vagy életút. Ha mással látlak, már vissza nem nézek, Mialatt könnyeket takarok, mik a lelkemben égnek. Punnany Massif
3. Itt éltünk, mondom magamban, és boldogok voltunk. Ez a hely a miénk volt, ha rövid ideig is. Ha csak két éjszakát töltöttünk is a fedele alatt, valami itt maradt belőlünk. Semmi, ami kézzelfogható, nem egy hajtû az öltözőasztalon, sem egy aszpirines fiola vagy egy zsebkendő a párna alatt, de valami meghatározhatatlan, életünknek egy pillanata, egy gondolat, egy hangulat. Ez a ház a falaival oltalmazóan fogott körül minket. Szerettük egymást ezek között a falak között. Mindez tegnap volt. Ma pedig továbbmegyünk, mások vagyunk, mint tegnap voltunk, talán csak egy árnyalattal különbözünk tegnapi önmagunktól, de mégis mások vagyunk. Soha többé nem lehetünk azok, akik tegnap voltunk. Daphne du Maurier
4. Csak a múlton érdemes töprengeni. Ami van, az volt is. És ami lesz, az nem más, mint egy visszatérő, elfelejtett esztendő.
5. A múltat felidézni olyan érzés, mint elutazni egy régen látott helyre, és fölfedezni: minden elmúlt vagy megváltozott.
6. Ahol egykor te voltál, most lyuk tátong, és valahogy folyton körbe-körbe járom nappal, s éjszaka belecsúszom. Pokolian hiányzol. Edna St. Vincent Millay
7. Mint préselt virágok albuma olyan a múlt de olyan is mint rég hallott zenedarab amiről újabb melódiák jutnak eszünkbe vissza-visszatérő dallamok továbbzsonganak a törékeny jelenben.
8. A múlt fáj-e vagy hiánya? Ahogy kékes lánggal a kettő összeolvad. A jóvátehetetlen múlt s a semmivé porló visszateremtő látomás? A képlékenyen ránk fagyott idő. Beney Zsuzsa
9. Furcsa, ahogy az idő az ember fölött tovamegy. Események, emberek, gondolatok jönnek és mennek, érzések hullámzanak az ember lelkén keresztül, aztán egy idő múlva nem marad belőlük semmi. Elkallódnak szerte az életben, mint apró haszontalan holmik a házban. Itt-ott valami leszakad az emberből, valami láthatatlan kis lelki cafat, odaakad egy ajtókilincshez, egy-egy ablakpárkányhoz, rozoga padlóhoz, keskeny sétaúthoz. Az ilyeneket emlékeknek nevezzük, tiszteljük őket hosszabb-rövidebb ideig, aszerint, hogy mekkora bennünk a romantika. Aztán szépen és észrevétlenül végképpen elmaradnak mellőlünk, mint halk szavú régi barátok, vagy mint az élet, aki velünk indult s valahol egyszer lemaradt. Wass Albert
10. Fakó zseblámpafény erőlködik, hogy kimentsen az éjből valamit. Kölcsön-létre lobbantsa, ami nincs. A múlt kihamvadt évtizedeit villantaná törött tükördarab. Ahogy a kő fölött beforr a hab, ahogy a gyûrû szétfut a hangtalan vízen - a végén ránctalan nemlét marad, mintha sosem lett volna semmi sem. Rakovszky Zsuzsa