Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Voltam már börtönben. Csak három hetet, de amikor az embernek napi két sakkpartit kell lenyomnia egy tőszavakban beszélő West Ham-drukkerrel, akinek az egyik kezére a HALÁL szó van tetoválva, a másikra meg az, hogy HALÁL - mindezt olyan sakk-készlettel, amiből hiányzik hat gyalog, az összes bástya és két futó -, akkor hirtelen azon kapja magát, hogy elkezdi igen nagyra becsülni az élet apró örömeit. Azt például, amikor nem kell börtönben lennie.

Hugh Laurie
💍 Feleség 🌅 Nyugdíjba vonulás
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Miután az ember megjárta a börtönt, a kis dolgokat is megtanulja nagyra értékelni: hogy bármikor elmehet sétálni, amikor csak szeretne, hogy bemehet egy boltba és megveheti az aznapi újságot, hogy beszélhet vagy csendben maradhat aszerint, hogy épp mihez van kedve. Sokra fogja becsülni annak egyszerû lehetőségét, hogy maga hozhatja meg a döntéseit. Nelson Mandela
  2. Minden nap, amikor felkelek, tudom, hogy aznap csak egy jó dolog vár rám, a lefekvés. Tehát felkelek, bedobom a felvizezett kávét, és a félig jeges vajas süteményt, beülök a kocsimba és igyekszem meggyőzni, hogy benzin nélkül is tud menni. Majd átvergődöm a forgalmon csupán azért, hogy olyan cipőket tehessek az olyan nők patáira, mint maga. Sose lesz belőlem híres focijátékos, és sose fogom érezni egy gyönyörû nő érintését, és soha többé nem vezethetek zacskó nélkül a fejemen. De vesztes nem vagyok! Mert mindennek dacára, én meg a többi emberke, aki mind más akart lenni, mint ami, mégis itt vagyunk, és azt csináljuk, amit nem akarunk, heti 40 órán át életfogytiglan. És a tény, hogy nem röpítek golyót a fejembe, maga halkocsonya, az tesz győztessé!
  3. Ismerte az életet, aki azt mondta: inkább lennék szerencsés, mint jó. Félünk beismerni, hogy az életünk milyen nagyban függ a szerencsétől. Rémisztő, hogy mennyi mindent nem tudunk befolyásolni. Ha például a meccsen a labda megakad a háló élén, egy pillanatig ott a kérdés, továbbmegy vagy visszaesik. Kis szerencsével továbbmegy, és nyersz, de ha mégsem, akkor veszítesz.
  4. Fegyverrel a kézben meghalni sokkal szórakoztatóbb, mint reménytelenséggel a szívedben.
  5. - Börtön? (...) Hogyan lehet túlélni? (...) - Egyszerre csak egy dolgot csináltam. Mindig csak egy dolgot. Ha cigiztem, akkor nagyon cigiztem. Ha olvastam, akkor olvastam. Ha ettem, ettem. Feltörtem az időt. Kinn többet akartam az időből, raktam egymásra mindent, három életet éltem egyszerre. Benn az idő adott volt, megtölteni kellett, hogy ne legyen üres. Braun Róbert
  6. Élvezem, hogy gonosz vagyok. Igen. (...) Határtalanul élvezem. Sok mindent láttam az életben, Ruth. Szinte mindent kipróbáltam már. Voltam színész, boltos, pincér, segédmunkás, hordár és cirkuszi kellékes! Szolgáltam matrózként egy teherhajón. Részt vettem az elnökválasztási kampányban egy dél-amerikai köztársaságban. Ültem börtönben! Csak két dolgot nem csináltam még: nem robotoltam becsületesen egyetlen napig sem, és még soha nem fedeztem magam a költségeimet. Agatha Christie
  7. Sors. Végzet. Szerencse. Az ember börtöne. Az emberek múlatják az időt, élvezik az élet adta lehetőségeket. Kávét vagy teát, jobbat vagy balt. Mintha számítana. Mindannyian csak forgunk a keréken. Van egy mód, hogy távol maradjunk a keréktől. Nem a fiatalság az. Nem is a szépség vagy igaz szerelem. Én tudom, hogy maradjak tőle távol. Én irányítom a sorsomat. Túléltem, mert tudom, hogy muszáj tönkre tenni bárkit, bármit, még azt is, amiket szeretsz, hogy az istenek kegyesek maradjanak.
  8. Nem akarlak abba a hitbe ringatni, hogy nincs gonoszság a világon. Mert van. Ez a világ tele van érthetetlen, felfoghatatlan, kegyetlen, kérlelhetetlen gonoszsággal. Meg erőszakkal, igazságtalansággal, kapzsisággal, vak dühvel. De tele van minden mással is. Apró pillanatokkal. Mint egy barátságos mosoly két idegen között. A szerelem első látásra. A hûség és a barátság. Valaki keze a tiedben egy vasárnap délután. Két testvér újraegyesülése. És vannak hősök is benne, akik felállnak, mikor senki más nem mer. Egy ötvenes fickó egy Saabban, aki beenged a sorba a csúcsforgalomban. Nyári éjszakák. Gyereknevetés. Sajttorta. Az egyetlen, amit eldönthetsz, hogy melyik oldalon akarsz állni. Fredrik Backman
  9. Az élet - még az elkerülhetetlen traumájával, fájdalmával, gyászával és szenvedésével és a halállal együtt is - ajándék. Ajándék, amit elszabotálunk, amikor börtönbe zárjuk magunkat: a büntetéstől, a kudarctól és az elhagyatástól való félelmünk; a szégyen és a vád; a felsőbbrendûség és az alacsonyabb rendûség; a hatalom és az irányítás iránti szükség börtönébe. Ha meg akarjuk ünnepelni az élet ajándékát, akkor bármi történik, mindenben meg kell találnunk az ajándékot, még abban is, ami nehéz, amiről azt sem tudjuk, hogyan éljük túl. Edith Eger
  10. Egy olyan nap volt, amikor bármelyik percben leeshet a hó... és a levegő tele van elektromossággal... szinte hallani lehet. És ez a zacskó csak táncolt velem... mint egy kisgyerek, ha könyörög, hogy játssz vele. 15 percen át. Ekkor jöttem rá, hogy ott van... ez a teljes élet, a dolgok mögött... és ez a hihetetlen jótékony erő, mely azt akarja, hogy tudjam, nincs okom félni... (...) Néha olyan sok a szépség a világban, úgy érzem, ki se bírom. És a szívem egyszer csak megszakad.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat