Zûrzavarokban, visszás szelekben, Mit tudod, lobogód merre lebben. Mit bánod, ha az orkán el is ragadja, S tárt, üres marokkal maradsz magadra?

Kapcsolódó idézetek

1. Képzeljen el egy olyan hajót, amely horgonyvesztetten sodródik a nyílt tengeren. Ki van szolgáltatva a szélnek és az áramlatoknak, nem képes megállni. Ha viharba kerül, a helyzet még rosszabb: az egyre erősödő és egyre nagyobb hullámok könnyen ijesztő, fenyegető, ismeretlen vidékekre sodorják. Ugyanígy vagyunk az érzelmi viharokkal: a szorongás hulláma gyorsan rémítő "helyekre" sodorhat minket - oda, ahol az anyagi csőd, a betegség, a magány, a kudarcok és a halál bekövetkezése teljesen nyilvánvalónak tûnik. Szondy Máté
2. Ami után kapkodsz, elvész. Amit elengedsz, megfogod. Karodba röpülnek a fecskék, S magadra hagynak a csillagok. Gyurkovics Tibor
3. Szép virágszál, mi bajod? Se színed, se illatod! Mi szél fújhatta le rólad? Minden tagod lankad, kókad. S még ki tudja, mi lehetne, ha nem jövök nagy sietve, hogy segítsek a bajon - előkapom locsolóm: olyan van a víziben, kivirulsz tőle íziben!
4. Akármilyen komor, örvénylő viharba kerülünk, ahol már nem látni senkit, egymást sem; akármilyen földrengésen, tornádón, cunamin, hurrikánon repülünk át - tudjunk egymásról! Hogy jövünk s hogy együtt vagyunk. Müller Péter
5. Ne irigyeld a költőt, hogy lelke mélyein Mi benned hangtalan, hangos zenébe szól: A rezdülő hurok minden beszéde kin, S minek követni őt? ut nélkül vándorol. Békássy Ferenc
6. Nem irányíthatod (...) az életedet, nem jobban, mint a tenger árapályát. Ha csapkodsz, hadonászol, zsörtölődsz és morogsz, ha küzdesz az elkerülhetetlennel szemben, megfulladsz. Ha viszont hagyod magad sodródni az árral, újjászülethetsz.
7. Van úgy, hogy az ember a vihar útjába kerül, de ilyenkor nincs mit tenni, várni kell, míg elhalad fölöttünk. De tudnunk kell, hogy el fog menni.
8. Láncon játszod a boldogságot, sok-sok álmod ellopták. Kérded búsan: merre, hol van, a szótlan-józan szabadság? Kőbe, vasba zárva, árva lelked, fázva vár.
9. Alig van úgy, hogy ne téged látnálak magam előtt. Néha csak a szemedet vagy a mosolyodat, meg ahogy jársz, a rugalmasságodat, a mozdulataid ívét, a lépteid simaságát, vagy ahogy a ruháid esnek a melleiden, és majd beleőrülök, amikor visszagondolok rá, hogy milyen volt tartani téged a karjaimban, hogy milyen volt simogatni a derekadat, vagy milyen volt egyszerûen csak babrálni kicsit a hajaddal. Nekem is ugyanúgy hiányzik. Olyasmi ez kicsit, mint a szomjúság, amikor már a puszta emléke is kedvessé válik bennünk a víznek. Érezzük a hûvösét, halljuk a csörgedezését... hasonló érzés. Ráadásul ilyenkor valahogy mindenből hiányzik valami, még ha nem is tudnám megmondani, hogy micsoda.
10. Ismerlek jégen, bálteremben, Szalonban, utcán, mindenütt, Tudom, hogy üres szíved, lelked, Fagyod egy vulkánt is lehût. Te mindig csak ragyogni vágyol S örülsz a hóditás felett... Sajnos! csak akkor tudtam mindezt, Hogy jégre vittél engemet. Ady Endre