Idézetem

Téma

Álmodozás idézetek

  9. Mi van, ha soha nem lesz terhes hasam, amit simogathatok? Ha soha nem várhatom a gyerekünk születését? Ez a legtermészetesebb és legszebb dolog az életben, ezt hallgattam, amióta az eszemet tudom. Minden nyûgével és bajával együtt azt akartam, amit végre Lajos is: családot alapítani. Vizsgálatokra járni. Együtt. Nézni, ahogy megváltozik, ahogy apa lesz. Élvezni, ahogy türelmesen megfogja a kezem, amikor várni kell. Találkozni vele a kórházi folyosón, látni, hogy az új helyzettől egyszerre izgatott, boldog, ideges és szerelmes. Veszekedni egyet az autóig a stressztől, és aztán hamar kibékülni, elfelejteni, tovább lépni. Fejlődni és egymást támogatni, családdá válni és családtaggá nevelni a gyerekünket, az új feladatunkat, akiért felelősséggel tartozunk, akit mi hoztunk létre. Tervezni, elrontani, újratervezni, megint elrontani, és mindennap tovább menni, együtt, egymást segítve, ezt akartam, és mindezt Lajossal akartam, mert tudtam, képesek vagyunk rá. És éppen ettől fosztana meg az élet? Czakó Zsófia
  12. Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltûntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során.