Téma
Álmodozás idézetek
-
Az édességnek, a sütinek nincs vallása. Ahogy a folyónak, a fáknak, a földnek és az égnek sincs. Ha jól belegondolunk, a világon minden mindenkié: erdők és tengerek, hegyek és városok, napfény és csillagok, meg a kisbabák mosolya. Senki sem teheti a zsebébe ezeket, hogy hazavigye magának és eldugja a fiókjában. A világot senki sem sajátíthatja ki. A világot csak kölcsönkapjuk a gyerekeinktől, hogy megőrizzük nekik, amíg élünk. Aztán pedig ők őrzik tovább a saját gyerekeiknek, a mi unokáinknak. És így tovább. És így tovább. A világ mindenkié a legkisebb halacskától a legnagyobb hegycsúcsig. Nógrádi Gábor
-
Az, hogy otthon maradjon egy nő a gyerekeivel, manapság rémálom és súlyos teher. Ehelyett a nők képesítéseket szereznek (általában valami elméleti baromságot) és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy olyanok legyenek, mint a férfiak. Úgy dolgoznak, mint a férfiak; úgy öltöznek, mint a férfiak; igyekeznek úgy gondolkodni, mint a férfiak; úgy beszélnek, és úgy cselekednek, mint a férfiak – sőt, néhányan még úgy is néznek ki, mint a férfiak. Mivel az okos nők legjava a tanulással van elfoglalva, a butább nők szülik a több gyereket, így aztán az egész emberi faj egyre silányabb lesz, mivel az átlag intelligencia esik, ha a butább nők szülnek a legtöbbet.
-
Két pici csokikocka. Kicsomagolod őket, és egy kis tálkába teszed. És mivel meleg van, egymás mellett olvadni kezdenek. Olvadnak, olvadnak, míg teljesen felolvadnak. És ekkor már nem lesz két külön csokikocka. Már nem lesz te és én. Már csak MI leszünk. Együtt. Összeolvadva. Eggyé. Csitáry-Hock Tamás
-
A szerelem végtelen sok átváltozáson megy át, mielőtt mindörökre szólóan életünkbe vegyülne és kitörölhetetlenül megfestené lángszínével. Ennek az észrevehetetlen egybepárolódásnak a titkát a mûvészi elemzés soha nem tudja megragadni. Az igazi szenvedély sikolyokban nyer kifejezést, vagy egy hideg ember számára unott sóhajokban... A szerelem üde forrás, virág-, kavics- és zsázsaágyból bukkan elő, mint patak, mint folyó, hullámról hullámra váltja színét és természetét, s végül beléveti magát a megmérhetetlen óceánba, melyben a gyarló szellemek csak egyhangúságot látnak, a nagy lelkek azonban örökös szemlélődésbe merülnek benne. Hogyan merészelhetnénk leírni az érzelmeknek ezeket az átmeneti árnyalatait, ezeket a végtelenül becses semmiségeket, ezeket a szavakat, melyeknek hangsúlyát visszaadni szegény az emberi nyelvkincs, ezeket a pillantásokat, melyek a leggazdagabb költeményeknél is tartalmasabbak! Minden egyes rejtelmes jelenetben, amikor észrevétlenül lángra lobbanunk egy nőért, szakadék nyílik, melyben elmerül minden költői alkotás. Ej, hát hogyan is adhatnánk vissza széljegyzeteinkkel a lélek élő és titokzatos rezdüléseit, mikor még ahhoz sincsenek megfelelő szavaink, hogy a szépség látható misztériumait megfessük? Honoré de Balzac