Téma
Babavárás idézetek
-
Amikor megszülettem, a köldökzsinór rá volt tekeredve a nyakamra, a két karomra és az egyik bokámra. Anyám mesélte, hogy az orvos abbahagyta a szülést, és elkezdett röhögni. Ha valaha hagytam volna, hogy valami az utamba álljon, már rég nem élnék. Azt, amit mások úgy neveznek, kudarc, nekem az az élet. Reggeli. És én addig nem megyek el, amíg ki nem ürül a büfé.
-
Mindig arról álmodtam, hogy egyszer összefutok egy kedves, csinos lánnyal, akinek majd lenyûgöz a látványa, miközben abban reménykedek, hogy neki viszont nem fordul fel a gyomra az én látványomtól, aztán a végén nekiszegezem a kérdést... és családot alapítunk, aztán boldogan élünk. A szüleimnél mûködött. Mondjuk leszámítva azt, hogy elváltak, meg ilyenek.
-
Mikor egy gyerek megszületik, abban a másodpercben - sőt, már korábban is - elkezd feldolgozóüzem lenni, hiszen belefolyik az anyja. Nem születik tiszta lappal, és ez a lap folyton koszolódik, mert ömlik rá a közvetlen környezet! Ha a gyerek megbolondul, az azért van, mert nem tudja feldolgozni, amit kap.
-
Mi, gyerekek túl sokáig tûrtük a csitítást, a hazudozást, a sarokba állítást. És mindezt minek? Hogy mi is beálljunk a sorba, mint ti. Hogy ne legyenek elképzeléseink, vagy ha mégis lennének, ne legyenek komolyan véve. Ránk akarjátok erőszakolni a terheiteket, amikor mi semmi mást nem kérünk, csak szabadságot. Hagyjatok minket beszélni, mert ha most nem teszitek, idővel mi is ugyanolyan vigasztalhatatlanná válunk, mint ti. Borda Réka
-
Korunk a médián keresztül az idealizált családképet elénk tárva azt üzeni: ne fogj bele, ha nincs még lakásod, nem keresel eleget, nem tudsz megvenni mindent a gyereknek. Pedig nem ez a lényeg, inkább az, hogy akkor fogjunk bele, ha van hozzá megfelelő társ, szerető támogatás és felelős gondolkodásmód. A többi valahogy alakul majd.
-
A magyar nők, de szerintem nem csak ők, tabuk között élnek, olyan elvárások mentén, amelyeknek valójában senki nem tud megfelelni. A közösségi média pedig csak növeli a frusztrációinkat, hiszen mindenki a legjobb pillanatait osztja meg a másikkal anyaként, de a befogadó azt érzi, hogy a posztolónak, szemben vele, minden pillanata ilyen. Jakupcsek Gabriella