Ugrás a tartalomra
Viszonylag kevéssé ismert tény, hogy egyetlen év leforgása alatt körülbelül húszmillió levelet kézbesítenek halottaknak. Az ember - a bánatos özvegyek és a lehetséges örökösök - elfelejtik értesíteni a postát, nem mondják le a lapelőfizetést, nem értesítik a távoli barátokat, nem fizetik a kölcsönkönyvtári büntetést. Ez a húszmillió ismertető, bankkimutatás, hitelkártya, szerelmes levél, reklám, üdvözlőkártya, pletyka és számla, amely napról napra a lábtörlőre vagy parkettára hullik, amit egy laza mozdulattal a korlátba vagy a levélládába gyömöszölnek, lépcsőházakban gyûlik, senki által nem háborgatottan verandákon és lépcsőkön halmozódik, és sosem jut el a címzetthez. A halottak fütyülnek rá. És ami ennél is fontosabb, az élők is. Az élőket csak kisszerû problémáik izgatják, és nincsenek tudatában, hogy a közelben egy csoda megy végbe. A halottak újra életre kelnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyûlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltûnt, mindörökre -, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel.
John Irving
-
Gyászjelentések. Férfiak és nők élik az életüket. Dolgoznak, szeretnek, álmodnak, nevetnek és sírnak. Aztán meghalnak. És aztán valaki, akit még csak nem is ismernek, aki egyszer sem találkozott velük, összefoglalja az egész életüket egy vagy két bekezdésben a helyi újságban. Kivéve, ha elértek valamit. Valamit, amiről a szerző úgy gondolja, fontos (...), talán kapnak két hasábot is (...). Ha semmit sem értek el, a lap aljára temetik, vagy abszolút kihagyják őket.
-
Mi vagyok én? Egy valahonnan az ismeretlenből feladott csomag, amelyre elfelejtették ráírni a címzést is meg a feladót is, s most se kikézbesíteni, se visszaküldeni nem lehet. Huszonegynehány éve itt hányódik, a postások ide-oda dobálják, mindenkinek útjában van. Ideje lenne valamit csinálni vele, mert erősen romlandó.
Száraz Miklós György
-
Minden halandó elveszíti egyszer azt, akit szeret. Ez az élet rendje. Ez azonban többnyire olyan távoli dolognak tûnik, hogy alig nagyobb a súlya, mint egy feltételezésnek. Vannak azonban emlékeztető jelek, és az a sok "majdnem", a szerencsés megmenekülés, az "Ó-istenem-kérlek-ne", hatására az ember megretten, és egy pillanatra megáll, hogy megvizsgálja, mi is lakozik a szívében. Mint például, amikor egy szörnyû fejfájásról kiderül, hogy csak migrén; vagy amikor egy autóbalesetben totálkárosra törik az autó, de a gyerekülés és a légzsák megmenti a bent ülőket; vagy amikor valaki, akit elraboltak, visszatér a szeretteihez... az utóhatások annyira megrázzák az embert, hogy muszáj átölelni a kedvesét, hogy helyrebillenjen a lelke.
J. R. Ward
-
A halál egy olyan fekete csomag, amely különböző alakban, súlyban és méretben létezik. Mégis, amikor megérkezik a küszöbödre, azonnal tudod, ki küldte, anélkül, hogy megnéznéd a feladót vagy kibontanád a dobozt. Egyszerûen csak tudod.
J. R. Ward
-
A hírekben nap mint nap halljuk, hogy mi folyik a világ számos pontján, de lepereg rólunk, mert a halottak eközben számokká degradálódnak. (...) Az emberekhez csak az jut el, hogy valahol már megint öldökölnek, megint meghalt tíz ember - de abba már nem gondolnak bele, hogy az is valakinek az anyja, a testvére vagy a szerelme volt. Hogy egy egész világ pusztul el egy ember halálával.
Al Ghaoui Hesna
-
Azt mondják, nincs abban semmi meglepő, ha az ember gondol valakire, aki az eszébe sem jutott már évek óta, és a következő nap megtudja, hogy az a valaki épp akkor halt meg. Mindig rengetegen vannak, akik agyában nagy hirtelen felbukkan olyanok képe, akikre már jó ideje nem gondoltak, és tényleg mindig sok ember hal meg. Egy olyan népes országban, mint mondjuk az Egyesült Államok, a nagy számok törvénye alapján nem meglepő, hogy az előbb említett különleges egybeesés naponta legalább tízszer előfordul, de ez senkit sem nyugtat meg, akivel éppen megesik.
Douglas Adams
-
Csodálatos intézmény a posta. (...) Micsoda szervezettség, micsoda rend! Ha meggondoljuk, mennyi dolguk van, s mi mindent bonyolítanak le hibátlanul, csak bámul az ember. (...) Milyen ritkán fordul elő hanyagság vagy tévedés! Még az is ritkaság, hogy csak egyet is rossz címre kézbesítsenek a sok ezer levél közül, amely úton van szerte az országban. Azt hiszem, millió közül ha egy elvész! És ha meggondoljuk, hányféle írást és hány rossz írást kell kisilabizálniuk, csak még jobban csodálkozunk.
Jane Austen
-
Mindig mindenki megfizet a bûneiért. Csak valakinek a halálakor nyújtják be a számlát, és van, akinek még életében. De ahogy a bûneink, a jótetteink sem merülnek feledésbe, csak azokra kevesebben emlékeznek.
-
Ez a legszentebb kötelezettségek egyike, amellyel a barátok, a családtagok tartoznak egymásnak. Nem hagyják kialudni az emlékezés lángját, így aztán, ha valaki meghal, nem tûnik el azonnal és nyomtalanul a világból, valamilyen szinten tovább él, legalábbis addig, amíg azok élnek, akik szerették. Az ilyen emlékezés fontos fegyver az élet zûrzavarai és a halál ellen, ez biztosítja a folyamatosságot a generációk között, hozzájárul a rendhez és az értelemhez.
Dean Ray Koontz