Téma
Bátorság próbája idézetek
-
Mióta az ember először hagyta el a Föld légkörét, és megtette az első apró lépéseket a végtelen felé, a világûr politikai csatatérré lett. Többről van szó, mint hogy mely országok milyen fizikai területeket követelhetnek maguknak (például a Holdon vagy a Marson): hasonlóan ahhoz, ami a Földön zajlott az elmúlt évszázadok során, a leendő gyarmatokhoz vezető út megtételéhez szükséges köztes állomások és az út közbeni csomópontok ellenőrzése is fontos. Ha nem tudunk megállapodni a használatukra és az így elérhetővé váló területekre vonatkozó jogi keretekről, akkor pontosan ugyanolyan harcokat vívhatunk értük, mint amilyenek az emberi történelem nagyobb részében a Földön zajlottak. Tim Marshall
-
A gyorsforgalmi utak olyan eszközök, melyek lehetővé teszik, hogy egyesek A-ból B-be rohanhassanak, míg mások B-ből A-ba rohannak. Azok az emberek, akik A és B pontok közötti tetszőleges C helyen élnek, gyakran eltûnődnek rajta, vajon mi lehet olyan remek A-ban, hogy mindannyian odasereglenek B-ből, és hogy mi lehet olyan remek B-ben, hogy annyian odasereglenek A-ból. A C-beliek leginkább azt szeretnék, ha a népek egyszerre és mindenkorra eldöntenék végre, hogy hol a fenében akarnak lenni tulajdonképpen. Mr. Prosser D-ben szeretett volna lenni. Teljesen mindegy volt számára, hol is van ez a D, feltéve, hogy A-tól, B-től és C-től is igen-igen messze van. Szép kis kunyhót építene oda, fejszékkel az ajtó fölött, s kellemesen töltené az időt E-ben, mely nem más, mint a D-hez legközelebb eső kocsma. Douglas Adams