Téma
Béke idézetek
-
Az emberek minden háború után azt mondják, soha többé, olyan rettenetes volt ez az egész, mindenáron el kell kerülni, hogy megismétlődjön, és aztán az emberek mégis harcba fognak egymás ellen, nem lesz ez másként soha, amíg ember él a földön, mindig veszekedni fognak, s ha beköszönt a béke, majd újra csak a veszekedést fogják keresni. Anne Frank
-
Az életért folytatott küzdelem az ember ösztöneiben van. Az ember harcol önmagáért, így van ez ősidőktől fogva, és így lesz mindig. Az, aki elejtett egy mamutot, a bőr és a hús egy részét odaadta azoknak, akik nem tudták elejteni a mamutot. Ezek azzal fizettek a gyengeségükért, hogy dolgoztak az erősebbre. Csak az erős egyéniségek és az erős népek képesek életben maradni. A háború ugyanaz, mint a konkurenciaharc, csak éppen fegyverrel vívják. Akármennyit szavalunk is a békéről, háború mindig lesz, amíg ember lesz a földön. Jevgenyij Alekszandrovics Jevtusenko
-
Nincs borzalmasabb a háborúnál, de minden háborúban vannak olyan pillanatok, amelyeknek jó érzését nem lehet semmi egyébbel összehasonlítani. Mert csak aki maga is harcos volt, az tudja, hogy mit jelent az, ha egész napi gyaloglás után, két napi éhszomj után a csapat eljut egy faluba, ahol le lehet feküdni, inni és enni lehet, utána aludni szabad. Csak a hadra kelt ember tudja, hogy mekkora boldogságot jelenthet egypercnyi nyugalom két életveszély között. Hegedüs Géza