Téma
Betegség idézetek
-
Legbelül minden a lélek egyetlen elemének, a reménynek meglétén vagy hiányán múlik. Az ember minden cselekedete, minden vállalkozása feltételezi azt az élő reménységet, hogy Benne eléri reménye végső célját. Ha kialszik ez a remény, tettei értelmetlenekké, szétszórtakká és bizonytalanokká válnak, akár a magasból lezuhanó emberé. Henri-Frédéric Amiel
-
Mindenki képes elviselni az olyan fájdalmat, melynek van valami célja: a nő, amikor gyermekét hozza a világra, a férfi, amikor harcba száll a hitéért, börtönbe vetik, éheztetik, verik azért az egy ügyért. A kínnak sok álruhája létezik, de ha az ember képes jelentést és célt felfedezni benne, akkor olyan szintekre érkezhet el, ahol már minden lehetséges.
-
Hiszem, hogy vagy. Hiszem, hogy nem hagytál el. Hiszem, hogy szeretsz, hogy védel, segítesz, hogy akarod, hogy szóljak helyetted. Hiszem, hogy így is lehet szerelmesnek lenni, hiszem, hogy én és csak én voltam neked minden, hiszem, hogy minden betegséged - lelki-testi nyomorúságod - ellenére is igaz volt, amit mondtál: hogy én voltam az egyetlen az életedben, ami tökéletesen sikerült, életed egyetlen, igazi diadala, sikere. Szabó Magda
-
A tudományba vetett hit éppoly sikeresen ösztönözheti az immunrendszert a betegség leküzdésére, mint bármilyen másfajta hit. Akinek megadatott a tudományba vetett hit, annál ez szerencsésen kombinálódhat a tudomány tényleges, vitathatatlan eredményeivel, például a bizonyítottan hatásos terápiákkal és gyógyszerekkel. Mérő László
-
A nagy lélek olykor nem a fájdalomtól rémül meg, hanem attól, hogy elmúlik a fájdalom. Osztályrészünk ugyan nem a kimeríthetetlen boldogság, de a hosszú szenvedésünk legalább sorssá állna össze. Ám nem így történik, és egyszer legkeservesebb kínjaink is megszakadnak. Egy reggel, a reményvesztettség hosszú napjai után, elfojthatatlan életvágyunk jelzi, hogy minden véget ért, a szenvedésnek sincs több értelme, mint a boldogságnak. Albert Camus