Téma
Beteljesülés idézetek
-
Amikor elmúlik a fiatalság, az életbe gyönyörû időszak köszönt be - nyugodt és mély, mint a napsugaras ősz. Ebben az időszakban érik meg az élet vetése és a kertben a gyümölcs. Az ifjúság tavaszi szertelensége akkor már nem helyénvaló. Mintha földi hajlékunk épületét most tetőzné be az élet. Ebben az időszakban minden, amit átélünk - jó és rossz is, az örömteli és a szomorú is -, megváltoztatja tudatunkat. Lemondunk arról, hogy az ábrándozás elvarázsolt világában tévelyegjünk, és úgy rendezzük be az életet, ahogyan azt korlátozott lehetőségeink megengedik. Nem vonz bennünket egy ismeretlen, szerelmes asszony csábító tekintete, és többre értékeljük a régi vonzalmakat. Az ifjúság frissessége akkor már elhalványodik, és az ember nem öregedő lelke a hosszú közös élet után mind világosabban ül ki az arc, a szem kifejezésében. A hang, a mosoly, a tekintet - minden összhangba kerül az ember belső világával. Nem reménykedünk többé az elérhetetlenben, nem kesergünk többé a hûtlen szerető miatt, és megbocsátunk azoknak, akik megcsalnak bennünket. S akkor odaadjuk a szívünket annak, aki mellettünk állt, aki megszeretett bennünket, aki hûséges maradt hozzánk az élet minden vihara és minden keserû elválása után. S érezzük az elégedettséget és nyugalmat a kipróbált, hû barátok kedves körében. Keserû azok sorsa, akik az élet lágy alkonyán új vonzalmakat, új sikereket vonszolnak hasztalanul, akikre nem vár a meghitt otthon, amelyben megpihenhetnek, s akiket nem üdvözöl a lámpa meleg fénye, ha este hazatérnek. Rabindranath Tagore
-
Egy hatalmas és diadalmas erőfeszítés csúcsán, miközben az erek vadul lüktetnek koponyádban, hirtelen minden elcsendesedik benned. Minden világosabbnak, tisztábbnak tûnik számodra. Olyan, mintha egy hatalmas erejû fénynyaláb járná át a testedet. E percben meggyőződéssel hiszed, hogy végtelen erők birtokában vagy. Ha akarsz, akár repülni is tudsz. Nincs nagyszerûbb az életben, mint ez a fehéren izzó pillanat; és hajlandó vagy újból akár évekig is dolgozni, hogy ismét megízleld.
-
Mindaz, amiért az emberek lelkesednek, minden, aminek a megszerzéséért izgulnak és fáradoznak, a legkisebb örömöt sem adják nekik. Mindaddig, amíg ezen fáradoznak, azt gondolják, hogy az ő boldogságuk abban van, amiért megszenvednek. De csak érjék el a vágyukat, rögtön elkezdenek újra vágyakozni, bánkódnak és irigykednek amiatt, amijük még nincs. Nem mihaszna vágyaink kielégítésével érhető el a nyugalom, hanem ellenkezőleg, az ilyen vágyaktól való megszabadulással. Ha meg akarsz győződni ennek igazáról, fektess feleannyi munkát az üres vágyaktól való megszabadulásra, mint amennyit eddig a megvalósulásukra fordítottál, és te magad is hamarosan meglátod, ha így teszel, sokkal több nyugalmat és boldogságot kapsz. Epiktétosz
-
Benned! Magadban kell megérezned a boldogságodat, s ha megvan, nem! nem ereszteni! Ha egyetlen pillanatra! ha egyetlen pillanatra elereszted, akkor kiröppen az átkozott boldogságod. (...) Akkor teli leszel kívánsággal, akkor türelmetlenül lesed, milyen élvezeteket kaphatsz még tőle, és nincsen vége, mert minden élvezeted eltölt egy másik élvezet hiányával. Akkor mindig hiányzik valami! Nádas Péter