Téma
Birtoklás idézetek
-
Miért vesznek el az emberek olyan nőket, akik a zsarnokoskodó anyjukra hasonlítanak? Vagy az őket elhagyó apjukra? Azért, hogy lehetőségük nyíljon helyrehozni a dolgokat. Felnőttként kijavítani mindazt, ami gyermekkorukban bántotta őket. Lehet, hogy ennek a felszínen semmi értelme, de a tudatalatti a saját ritmusára menetel.
-
A rokonszenves vagy ellenszenves, pompás vagy szegényes lakások éppoly vonzók, vendégmarasztalók vagy taszítók lehetnek, mint lakóik. Megpezsdítik vagy ellankasztják a szívet, felélénkítik vagy elbágyasztják a szellemet, felszabadítják a szót az emberben, vagy kedvét szegik a társalgónak, felvidítják vagy lehangolják, valami megmagyarázhatatlan vágyat ébresztenek a vendégben, hogy megüljön vagy elmeneküljön. Guy de Maupassant
-
Ameddig mûködik a szerelem és a vágy kombinációja, addig a legtöbb embernél a racionalitás eltompul. Annyira szeretnék és vágynak arra, hogy minden jól sikerüljön. Pontosan ezért lehet, hogy bár látja és hallja is az intő jeleket, a nem odaillő mozdulatokat, azt gondolja, hogy ez nem olyan érdekes, vagy nem olyan fontos. Csernus Imre
-
Az affektus, az erős vágy, a hatalom szenvedélyei, a szerelem, a bosszú, a bírvágy: a moralisták ezeket mind ki akarják oltani, kitépni, "megtisztítani" tőlük a lelket. A logika a következő: a vágyak gyakorta okoznak nagy szerencsétlenséget, bajt, következésképpen gonoszak és elvetendők. Az embernek meg kell szabadulnia tőlük: különben sohasem lesz belőle jó ember... Ez ugyanaz a logika, mint az, hogy: "ha fáj egy végtagod, vágd le". Friedrich Nietzsche
-
Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám... Mert a valóság csak akkor gyönyör, ha azt az álmok szövik. Mindent elhittem magamnak, mindenüvé követtem magamat azzal a stiláris képességgel s engedelmes hûséggel, ahogy az ember a vágyait tudja követni, a vágyait a nyomorban, a gondolatok szárnyán. Amennyire szenvedtem a valóságban, éppannyira boldog is voltam a képzeletem világában, mert a szenvedés csak addig számít, amíg fel nem váltja egy illúzió.
-
Az az ország, amely a teljes biztonságot minden más fölé helyezi, és a testi épség illúziójáért cserébe feladja a hatalom ellenőrzésének lehetőségét, végül lemond a szabadságáról. Pedig a teljes biztonság elérhetetlen álom: akármennyire is igyekszünk elérni, ez nem sikerülhet. Hajszolásában azonban emberi életek és egész nemzetek mehetnek tönkre. Glenn Greenwald
-
A "hitek", melyekbe az evolúció során az emberi fajzat menekült, a mágikus, groteszkszerû torz kísérletek, aztán a vallások dogmatikus tételei, az emberszabású istenképzetek, ez mind inkább hitegetés volt, mint hit. Az ember csak az értelemben tud kielégülni, illúziókban csak elkábulni tud. Márai Sándor
-
A gondolkodó a saját cselekedeteivel, kísérleteivel elsősorban felvilágosítást akar kapni valamiről: siker és sikertelenség számára elsősorban válaszok. De a kudarcon érzett bosszankodást vagy megbánást átengedi azoknak az embereknek, akik csak parancsra cselekszenek és akiknek verésre kell számítaniuk, ha a nagyságos úr elégedetlen az eredménnyel. Friedrich Nietzsche