Téma
Búcsúzás idézetek
-
Az öregség nem a fiatalkori gyönyörök folytatása, hanem hosszú alászállás, amelyben az élet örömei, végül a legegyszerûbbek és legkisebbek is, hátramaradnak az úton. Persze: mindnyájan harcolunk a kétségbeesés ellen, de a végén mégiscsak az győz. Mert győznie kell. Hogy búcsúzni tudjunk. Jeffrey Eugenides
-
Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk. Mintha régen testvérek lettünk volna. S azért a találkozás csak viszontlátás. Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt. Hamvas Béla
-
A búcsú sohasem jó, de jól tudom, a barátok nem örökre búcsúznak, csak elköszönnek arra a rövid időre, míg újból találkoznak. És az idő szédületes sebességgel rohan, úgy, hogy észre sem vesszük, mennyi telik el belőle, mikor legközelebb találkozunk, egy pillanat vagy ezer év. A búcsú ettől megnyugtatóan szép lesz. J. J. Stalter