Téma
Csillagászat idézetek
-
Úgy gondolom, a legtöbb ember, akit nagy veszteség, akit igazán hatalmas tragédia ér életében, keresztúthoz érkezik. Talán nem azonnal, de amikor a sokk elmúlik, akkor mindenképpen; lehet, hogy hónapokkal, lehet, hogy évekkel később. Ekkor a tapasztalataik hatására vagy többé válnak, mint amik addig voltak, vagy összemennek. Stephen King
-
Valamelyik író, nem emlékszem rá, ki volt, azt mondta, az élet olyan, mint egy Beethoven-szimfónia. A hangos részek a nyilvános szerepléseinket képviselik, a lágyabb futamok pedig a gondolatainkat, a magánszféránkat tükrözik. Én állítom, hogy a legtöbb embernek sikerült egészséges és tisztességes egyensúlyt találnia a kettő között. (...) A te szimfóniádban egy harmadik fajta szólam jelent meg: a hangos futam, amit magadba fojtasz. Tom Clancy
-
Néha az emlékek elszomorítanak. Néha mosolyra fakasztanak, máskor meg elfog a hálaérzet. Van, hogy emlékeztet a szép életre, amit megszoktál az illetővel, és mindarra, amit ő adott... az emlékek vegyes érzelmek. Ott a gyász, az öröm, talán harag is van benne. Olyan sok ez az érzés, hogy muszáj valahogy rendbe szedni őket.
-
Én ugyanazt a fájdalmat éreztem, csak nem tudtam kimondani, a szavak bezárt ajkaimnak ütköztek, és ott maradtak foglyul esve összeszorult torkomban. Csak néhány emlékfoszlány taszigálta egymást a fejemben, soha nem teljes emlékek, és rögtön mások ugrottak a helyükbe, mert nem lehet visszaemlékezni egy egész életre egyetlen éjszaka alatt.
-
- Egy fogékony gyerek könnyen hajlamos a hőskultuszra, és a fiatal lélekben könnyen gyökeret verhet egy felnőttkorban is kitartó rögeszme. - Igaz. (...) Az a közkeletû nézet, hogy a gyerekek könnyen felejtenek, nem felel meg a valóságnak. Sok embert egész életében fogva tart egy eszme, amelyet zsenge gyermekkorában plántáltak belé. Agatha Christie
-
A magyar nyelv nyelvtani rendszere egy speciális, összetett, kombinatív és mégis nagyon szabad, kreatív gondolkodási struktúrát feltételez, arra támaszkodik, ennek segítségével bontakozik ki, és fordítva: a gondolkodás szerteágazó lehetőséget kap a nyelvtani rendszerre alapozva, és ez oda-vissza hat egymásra. (...) A szimbólumokat, képeket és logikus fogalmakat kombinálva alkalmazzuk egy-egy kifejezésben: tehát egyszerre használjuk a jobb és a bal agyféltekénket, a kreatív és racionális féltekét. Ara Rauch
-
A halál elkerülhetetlen biológiai esemény, alig tudunk valamit igazítani rajta, de az ember élete nem csak biológia, hanem szellem, kultúra, tudás, felismerések, tanítás, írás, példamutatás, méltóság. Ezek mind fontosabbak, mint a halál. Ezek segítenek, hogy sok szálon keresztül beépüljünk a társadalomba; ha sikerül, ha elfogadnak, élünk tovább egy magasabb létsíkon. Olvassák mûveinket, beszélik történeteinket, hivatkoznak ránk, együtt vagyunk a minket ismerőkkel évszázadokig. Csányi Vilmos