Téma
Diéta idézetek
-
A ma VAN. A jelen pillanat. Erre lehet számítani. Hogy holnap mi lesz, arra sajnos nem lehet. Bármennyire is szeretnénk. Egy ember, akire ma az életünket bíztuk, holnap elárulhat minket. Ez van, ha tetszik, ha nem. Ezt ténynek vehetjük. Tehát mindig a jelen pillanatot kell tisztán tartanunk. Mindig az aznapot. Mint az anonim alkoholisták tizenkét pontja: az adott napot őrizzük meg tisztán. Akkor lesz holnap, ha a ma rendben van. Ha mindig rendben van az aznap, úgy biztosabb a holnap. Semmi más nem kézzelfogható. Tisza Kata
-
Az egymásra való támaszkodás nem párkapcsolat. És azért nem párkapcsolat, mert a belső elégedetlenség egy rövid idő után mind a két félben fokozódik, és két fontos tényező feszül egymásnak. Egyfelől érzem, hogy a másik nem az igazi, de nem vállalom fel a megfelelő lépést, hogy ezen változtassak, mert a másik oldalon ott a bizonytalanságból származó borzasztó szeretetéhség. A vágy, hogy szeressen már végre valaki, és értsen meg, miközben érzem, hogy valami nem stimmel. Ezért mit csinálok? Benne maradok a kapcsolatban. Mert sokkal fontosabb az, hogy szeressenek, mint az, hogy hallgassak a megérzéseimre. Csernus Imre
-
Annak, hogy az légy, aki vagy, az az ára, hogy valószínûleg nem fogsz tudni megfelelni mindenki elvárásainak, így aztán elkerülhetetlen külső konfliktusokba kerülsz majd... Annak az ára azonban, ha nem vagy az, aki, mert folyton megpróbálsz megfelelni a körülötted lévőknek, az, hogy értékes belső részed elhal; ez esetben belső konfliktusokkal kell majd foglalkoznod. Mark Nepo
-
Az első csók az, amellyel először veszi birtokába az egész embert a szerelem. Különös ismertetőjele, lemérhető hőfoka, megállapított időtartama, külalakja nincs, de erre nincs is szüksége. Az első csóknak megvan a maga egyéni jelentkező szava, amellyel félreérthetetlenül tudtul adja magát. Tévedés kizárva. Ha valaki nem érti meg a szót, ez annak a bizonysága, hogy nem is szóltak hozzá. Nem kell hozzá szótár, összehasonlító mérték, előismeret, mint ahogy nem kell zenei fül a mennydörgéshez. Nagy Endre
-
Ahogyan a gyerekek plüssállatokkal játszanak, plüssfilmeket, plüsshősöket néznek a televízióban, meg mindenféle vizuális eszközökön, ugyanúgy eljött a plüssversek igényének, gyártásának, forgalmazásának korszaka is. (...) Ezek a plüssversek puhák, simák, ártalmatlanok, szőrből készültek! Nem okoznak fájdalmat, nem okoznak problémát, nem karcolnak, nincs titkuk, egyáltalán nincs is belsejük. Kányádi Sándor