Egyszerűség idézetek

Az élet fokozatosan megy át a halálba. Először az egész részei halnak meg. Amikor az ember szerettei meghalnak, az ember egy része is meghal. Kim Stanley Robinson

Olyan öreg vagyok, hogy már megszüntették a vércsoportomat. Bob Hope

Ma az emberek azt várják el, ha valaki gyászol, azt mutassa a külvilág felé. Járjon feketében, zárkózzon be évekig, a szomszéd lássa őt kisírt szemekkel. De a gyász nem egy produkció, amit meg kell mutatni. A gyász egyedül az enyém. Az én döntésem, hogyan élem meg, és sikerül-e túljutnom rajta.

Az írás gondolkozás, mellékes járulékok és suttogás nélkül, a még néma és halhatatlan beszéd. Stéphane Mallarmé

Valakinek az állandó jelenléte, akármennyire is szeretjük, előbb-utóbb nyomasztó lehet, akár elviselhetetlenné is válhat.

Ha az érzelmeid elárulnak, a szavak pedig szétpattannak, akár az apró buborékok, és eltûnnek, miben lehet biztos az ember? Megígéred valakinek, hogy vele maradsz, ő is megígéri, hogy veled marad, amíg a halál el nem választ, és aztán... valami más választ el. Mennyi az értéke az ígéretnek, akár a csókkal megpecsételt ígéretnek is?

A szerelem, a szerelem, A szerelem sötét verem; Bele estem, benne vagyok, Nem láthatok, nem hallhatok. Petőfi Sándor

Azt mondják, hogy ha az élet a vége felé közeledik már, hátralevő rövid utolsó része, ha mindenki más előtt értéktelennek is látszik, drágább a tulajdonosának, mint az előző évek mind, bár rég elhalt öreg barátok emlékezete fûződik is hozzájuk, sőt fiataloké, - talán gyermekeké is, akik elszakadtak tőlünk és oly tökéletesen felejtettek el minket, mintha szintén meghaltak volna. Charles Dickens

Akik már hosszú ideje házasok, idővel egyetlen négykarú, négylábú és négyszemû formátlan alakká válnak. (...) Mindent tudnak egymásról. Kitöltik egymás gondolatait, és halálra untatnak mindenki mást. Katarina Mazetti

A mû és alkotója az idők folyamán egyre jobban eltávolodnak egymástól, és csupán a tudományos teljesítmény - az, ami szerzőjétől függetlenül az utókorra marad - ítélhető meg igazi értéke szerint.

Semmi sem állíthatja meg a leépülést. Van egy-egy nap, amikor az embernek egy kicsivel kevésbé és kevesebb helyen fáj, de igazán jó ez már tuti sosem lesz. Olyan nincs, hogy egyszer csak elkezd kinőni az ember haja. A szőre, az igen, az orrából, a füléből. Az erek sem fognak kitágulni maguktól. A dudorok nem tûnnek el csak úgy, és odalent a csap sem záródik el egyik pillanatról a másikra. Az öregkor: koporsóba vezető egyirányú utca. Az ember sosem lesz fiatalabb, egyetlen nappal, egyetlen órával, egyetlen perccel sem.

A legtöbben kivárják, hogy a körülmények a lehető legkedvezőbben alakuljanak, mielőtt akár a kisujjukat is megmozdítanák. Nem hajlandók fölágaskodni a gyümölcsért, mert nem fogják föl, hogy a gyümölcsért mindig nyújtózkodni kell. Nem bíznak a saját esélyeikben. Számukra az élet rég lejátszott meccs, amelyet elveszítettek. Sírjukon akár ez a felirat is állhatna: "Született ekkor és ekkor, meghalt hatvan évvel később - vagy amikor a szívük megszûnt dobogni -, élt harmincöt évet." Zig Ziglar

Karácsony táján - a magányos szobák még magányosabbak (...), de az emlékek élőbbek és kedvesebbek, olyanok, mint az elmúlt idők és elmúlt barátok halk, puha ölelése. Fekete István

Nincs alku - mondod. Nincs alku - válaszolom. (Meg is egyeztünk.)

Sohase kaptam, el hát sohse vettem. Ady Endre

A nagy embereket mindig félreértik. Ralph Waldo Emerson

Nincs abban semmi szentségtörés, ha a halált az élet részeként kezeljük. Az sem szentségtörő, ha nem sírunk egy temetésen. Vagy az, ha nyitva a koporsó, hogy meg lehessen nézni a halottat. Nincs szentségtörés a torban, nincs szentségtörés a temetés utáni nevetésben. Nincs szentségtörés abban sem, ha az özvegy vagy a gyászoló unoka nem visel feketét. A gyász nem néma. A gyász pontosan ugyanannyira sokféle, mint az élet vagy a halál. A gyász ordíthat, sírhat, nevethet, kiabálhat, de még poénkodhat is. És örülhet is annak, hogy élt az a valaki velünk, és szerethettük addig, amíg az élet ezt szabta ki. Szentesi Éva

Azt hittem, pajzs leszel ellenség kardja ellen, De lándzsahegy valál, átdöfted gyenge mellem. Találó nyílvesszőknek hittem barátim lelkét, Találtak is, de engem: a szívem átalverték.

Néha jól vagyok, néha annyira mégsem, néha úgy érzem, már meghalhatok, néha azt, hogy keveset éltem.

Számomra izgalmas volt felismerni (...), hogy azok, akik nem akarják elfogadni a halált, nem merik észrevenni egy kapcsolat halálát sem. Amiért egyébként mindig két ember felelős, sohasem egy. Csernus Imre