Téma
Együttérzés idézetek
-
Valaki az imént azt mondta, hogy középszerû tehetségeknek nem érdemes a mûvészetüket mûvelniük. Gondolkoztam, és nem értek vele egyet. Szerintem az önkifejezésnek millió célja lehet, az, hogy valami maradandó értéket alkossunk, csak egy a sok közül, de akár nem is tartozik közéjük. Lehet pusztán a saját magunk vagy mások szórakoztatására, lehet az önismeret, az öngyógyítás vagy az önfejlesztés eszköze, lehet kapcsolat keresése egy magasabb hatalommal, transzcendentális, természetfeletti erőkkel, Istennel, lehet egy áramlatélmény, amelybe belefeledkezhetünk, ami örömet okoz, és lehet az igazság intenzív keresése is. Én például addig írok, amíg azt nem érzem, hogy végre igaz, amit mondok.
-
A legtöbb álom lassan hal meg. Egy pillanatnyi szenvedélyben születik, a végtelen lehetőség ígéretével, majd elhanyagolva sorvad el, mert nem követik ugyanazzal a szívből jövő intenzitással, mint születésekor. Apránként, észrevétlenül válik megfoghatatlanná és illékonnyá. Akik hagyják meghalni a saját álmaikat, pesszimistákká és cinikusokká lesznek. Úgy érzik, az álmok kergetésére fordított idő és odaadás elveszett. Az érzelmi sebek örökre megmaradnak. Ha a saját álmaidról mesélsz, azt felelik majd, "ez lehetetlen". Dean Karnazes
-
Az a gond az írással (...), hogy olykor-olykor mind megpróbálkozunk vele, aztán beleringatjuk magunkat az illúzióba, hogy idővel lesz egy jó írásunk, némi pénzünk a bankban, saját szobánk, és azt gondoljuk: "Hékás, belőlem is válhat még író!" Elfogadjuk, hogy a sportban van géniusz, aki felülmúlja a képességeinket, de nincs nagyobb esély arra, hogy írók legyünk, mint mondjuk arra, hogy olimpiai rúdugrók.
-
Nincsen arra elképzelhető lehetőség, hogy én valaha még szerelemmel szeretni tudjak. Az én csalódásom több volt, mint csalódás. Az rémület volt és iszony. (...) A valóságos világban csak tengődöm és lézengek, ügyefogyottan, lázadozva, keserûn, egyedül. Nagyon egyedül. Sokkal magányosabban, mintha sohasem lett volna senkim, vagy mintha lett volna valaha igazán valakim. Harsányi Kálmán
-
Legrosszabb fájdalmainktól az elhagyatottság, a magányosság érzése ment meg bennünket, annyira azonban mégsem vagyunk magányosak, hogy a "többiek" ne "tekintsenek" ránk bajunkban. Így értendő, hogy néha azok a boldog pillanataink, amikor eltölt s végtelen nyomorúságba emel bennünket magányosságunk érzése. S így értendő, hogy a boldogság gyakran csak egyszerû önsajnálat. Albert Camus