Ugrás a tartalomra
Idézetem
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
×
Témák
Szerzők
Kedvenceim
0
Téma
Éjszaka idézetek
Vannak katasztrófák, amiket egyszerûen nem látsz, nem számít, milyen alaposan tervezel. A kis lépések azok, amik megváltoztatnak mindent.
A valódi szerelem főként az emlékezet révén uralkodik rajtunk.
Honoré de Balzac
Nincs ok a teremtő észben, Égen, földön hatalom, Oly erős, mint amit érzek miattad, a fájdalom.
Vajda János
A szerelem oly nagy és határtalan, hogy pillanatokig és főleg az ihlet pillanataiban úgy tûnik az alkotó léleknek, hogy még Istent is csak egyetlen közegen, az imádott férfiún át tudja megközelíteni. Õt szolgálja abban, akit szeret.
Berde Mária
Az ember úgy utálhat meg valamit, ha azt előtte nagyon szerette.
Nicholas Sparks
Mindannyian úgy születünk, hogy képesek vagyunk három lépés távolságból, kritika nélkül szemlélni a gondolatainkat, csak aztán elfelejtjük, hogyan kell csinálni. Gátizmunk is van, mégsem használjuk.
Ruby Wax
Semmi sem ütközik ki oly látványosan, avagy marad oly szilárdan meg az emlékezetben, mint az elrontott dolgaink.
Marcus Tullius Cicero
Szent mûvészet a felejtés!
Friedrich Nietzsche
Mennyire ostobán és szimplán megtörténik, ahogy meghal valaki, olyan simán.
Horváth László Imre
Vannak olyan pillanatok ebben a szomorú életben, amikor vétkeznünk kell, hogy megakadályozzuk a bûnt.
Alexandre Dumas
Van valami sorsszerûség, valami végzet abban, hogy az ember pontosan azokat bántja, akiket szeret.
Hevesi András
Az adósság örökké fennmaradhat; a vagyon nem, mert annak fizikai vetületére hat az entrópia destruktív ereje.
Mihelyt a mûvész pénzre gondol, elveszti szépérzékét.
Denis Diderot
A jelenések mind átlépik a hétköznapi élet határait.
Murakami Haruki
A kert egésze, a szépsége egy év alatt úgy tárul föl, hogy közben el is múlik. Az ember élete is ilyen.
Csányi Vilmos
Kár a kan papnak a rák.
Szerelmi csalódásokba belehal az ember - vagy beleéli magát.
Új világrész felfedezése egy ember életében, ha igazán, komolyan szerelmes.
Vincent Van Gogh
A mûvész vagy a saját életét leheli alkotásába, vagy puszta bábokat farigcsál, babákat öltöztet.
Anatole France
A képeknek is megvan az a hatalmuk, mint a szavaknak, azok is képesek erőszakosan átlökni a helyzeteket a valóság és a képzelet közötti kényes határon.
Rakovszky Zsuzsa
« Előző
1
…
37
38
39
40
41
…
456
Következő »