Téma
Eladó idézetek
-
Hiszek abban, hogy az embernek legyen saját zöldségese, hentese. Nem szívesen vásárolnék lefóliázott termékeket, amik ki tudja, hány kézen futottak át, ki tudja, hány naposak stb. Igénylem a személyes kontaktust, a bizalmi kapcsolatot, melynek része lehet az is, hogy a hentes időnként azt mondja: ne haragudjon, ma ne vigyen ebből a húsból!
-
Amíg a legkevésbé fejlett országok földmûveseinek saját piacaikon meg kell küzdeniük a fejlett országok élelmiszereinek tisztességtelen konkurenciájával, addig nem lesz valódi méltányos kereskedelem. Erre mutatnak rá a szegény országok minősített hálózatokba tömörült termelői szervezetei. A "méltányos kereskedelem" mozgalom legfőbb pozitív hatása, hogy olyan társadalmi energiákat szabadított fel, melyek világszerte az igazságosság megvalósulásának reményével kecsegtetnek. Marc Dufumier
-
Ferenc megmutatta a lépeket, a kaptárak beosztását, elmagyarázta a méhek életét, szorgalmukat, engedelmességüket, törvényüket. - Mint az emberek - csodálkozott az asszony -, éppen mint az emberek! Mint a faluban élő emberek. - Nem - csóválta meg Ferenc a fejét - az emberek önzők, ezek pedig nem önzők. Az emberek irigyek, ezek pedig nem irigyek. Az emberek egymás ellen áskálódnak, ezek pedig segítik egymást a munkában. Ilyenek kellene legyenek az emberek, ha mind igaz keresztények volnának. De hol vannak attól! Wass Albert