Téma
Elfogadás idézetek
-
Sose kezelj eszközként egy embert. Kezelj mindenkit célként önmagában - így nem fogsz kapaszkodni belé, nem fogsz ragaszkodni hozzá. Szereted, de a szerelmed szabadságot ad neki - és amikor szabadságot adsz a másiknak, te magad is szabad vagy. A lelked pedig csak szabadságban növekedhet. Szárnyalóan boldog leszel. Osho
-
Mindenkit meg lehet váltani, és azoknak kell adni a legtöbb szeretetet, akik a legnehezebben megválthatók. Próbára tétetünk ezzel, hiszen könnyû azt szeretni, aki viszontszeret bennünket. Ám sokkal nehezebb szeretetet nyújtani annak, aki gyûlölettel fordul el tőlünk, fájdalmat és bánatot okoz nekünk, és nem kér a szeretetünkből. Igazi próbatétel, hogy kiderüljön, képesek vagyunk a felebarátainkat is szeretni annyira, mint önmagunkat. Mert Isten mindenkit szeret, és ha azt akarjuk, hogy a földön is megvalósuljon a mennyország, akkor nekünk is azt kell tenni.
-
Ülj le nagyjából tizenöt percig valami mellé, ami pillanatnyilag semmit sem jelent neked - egy fa, egy kavics, egy kukac vagy egy rovar mellé. Tégy így néhány napig. Egy idő után úgy találod majd, hogy képes vagy ugyanolyan szeretettel rájuk tekinteni, mintha csak a feleségedre, férjedre, édesanyádra vagy a gyermekedre tekintenél. A kukac talán nincs ezzel tisztában. Ez nem is számít. Ha mindenre szeretettel tudsz tekinteni, akkor a tapasztalásodban az egész világ gyönyörû lesz. Sadhguru
-
Mosolyunkban meghitt bizalom fénylett. (...) Ilyenkor szinte az volt az érzésem: talán csak a kezemet kellene kinyújtanom a boldogság felé, hogy ezentúl soha többé ne engedjem el - de soha nem tettem meg, mert várni akartam, amíg egyszer (...) megpillantom a szenvedély és a vágyakozás jelét. Õ azonban egyenletesen lélegzett, s nem látszott rajta, hogy változásra vágyna, sőt gyakran úgy tûnt nekem, mintha szinte kérne, hogy fel ne kavarjam néma összhangunkat. Hermann Hesse