Téma
Elfogadás idézetek
-
A lélek, azaz az embernek azon kiváló tehetsége, mely szerint érez és gondol, fogalmakat, itéleteket és képzelmeket alkot, nem valami a testtől különválható, függetlenül is létezhető felsőbb erő; de a körültünk élő természet legnemesebb productuma, tudajdonképen functiója az agyvelőnek, mely előállító szervévél együtt erősödik, együtt hanyatlik és együtt enyészik el. Mentovich Ferenc
-
Ez a felkavaró a szerelemben, az a sok hosszú év, amit úgy éltetek le, hogy nem is tudtatok egymás létezéséről, távol voltatok egymástól, több száz kilométerre, és megnőttetek, magasak lettetek, ő magasabb, mint te, neked kigömbölyödött a csípőd, ő már borotválkozott, és lázasak voltatok, és meggyógyultatok, és vége lett az iskolának, és karácsony volt, és te megtanultál főzni, ő bevonult katonának, és ez mind úgy történt, hogy nem ismertétek egymást, akár az is megtörténhetett volna, hogy soha nem ismerkedtek meg, micsoda veszedelemben forogtatok, már a puszta gondolattól is elszorul a szíved: csak egy apróság kellett volna, egy picike eltérés, egy lassabb lépés, egy rosszul felhúzott óra, egy szebb nő, akivel egy pillanattal előbb találkozik, mint veled, épp csak egy pillanattal. Rosella Postorino