Téma
Elfogadás idézetek
-
Az érzelmek beletartoznak életünk egyenletébe, de nem jelentik az egész életet. Csak mert valamit jónak érzünk, ez még nem jelenti azt, hogy valóban jó is. Csak mert valamit rossznak érzünk, ez még nem jelenti azt, hogy valóban rossz is. Az érzelmek pusztán jelzőtáblák, neurobiológiánk javaslatai, nem parancsok. Tehát nem kell feltétlenül bízni bennük, sőt, hitem szerint inkább hozzá kellene szoktatni magunkat, hogy megkérdőjelezzük őket. Mark Manson
-
A házasságkötés az egyik legnagyobb horderejû döntés, amelyet életünk során hozunk. Sokan mégis úgy vetik bele magukat a házasságba, hogy szinte egyáltalán nem tájékozódnak azzal kapcsolatban, hogy mi teheti sikeressé az együttélést. A párok nagy része sokkal nagyobb figyelmet szentel az esküvő előkészületeinek, mint az utána következő éveknek, pedig az esküvő csupán néhány óráig tart, a házasság viszont - reményeink szerint - életünk végéig. Gary Chapman
-
Amikor az elméd elszakadt minden gondolkodástól, nincs többé gondolkodás. Az, hogy nincs gondolkodás, azt jelenti, hogy nincs "én". Amikor nincs "én", az elme olyan tiszta, mint a tér, ami azt jelenti, az elme olyan tiszta, mint egy tükör. Csupán visszatükröz minden dolgot, ami megjelenik, pontosan úgy, ahogy van: az ég kék, a fa zöld, a kutya ugat. (...) A cukor édes. Amikor látsz, amikor hallasz, amikor szagolsz, amikor ízlelsz, amikor érintesz - minden, éppen úgy, mint ez, igazság. Erre mondjuk, a "teljes világ".