Téma
Ellenszenv idézetek
-
A civilizált társadalom megalkotta a maga sztereotípiáit a bûnözőkről; ott hordozzuk magunkban a törvényszegők sematizált karaktereit, akik csakis antitézisei lehetnek a jóknak - azaz nekünk. És ennek a pszichológiai kiközösítésnek, sőt elembertelenítésnek - hiszen szörnyeknek tekintjük őket - az egyik következménye, hogy teljesen láthatatlanná válnak számunkra ők, akik most is itt élnek közöttünk.
-
Nem születnek az emberek eleve rossznak. Csak az idő múlásával egyre inkább érvényesül a dominóeffektus. Véletlenül bántasz valakit, és megúszod. Aztán már szándékosan bántasz embereket, mégis melletted maradnak. Később rájössz, hogy minél többet bántod őket, annál jobban érzed tőle magad. Így aztán sorozatosan bántani kezded őket, ők pedig kitartanak. Az évek múlnak, te pedig meggyőzöd magadat arról, hogy a fájdalom, amit nekik okozol, teljesen rendjén való. Karin Slaughter
-
Így vagyok az érzelmekkel. Intenzíven kisugárzom őket. Arra törekszem, hogy másokat ne bántsak meg, de bizonyos helyzetekben, főleg mint magánember, ha nem kapom vissza, amit adok, akkor azonnal döntök. Megy a levesbe. Ha viszonozzák, megyek tovább én is. Így feleslegesen nem veszítek energiát. Csernus Imre
-
Ha megnézzük a genderrel kapcsolatos közelítésmódok és gyakorlatok széles skáláját, akár napjainkban, akár a történelem folyamán, egyértelmûen láthatjuk, hogy a gender nem rögzült tulajdonság. Mi több, a hagyományos nemi szerepek és a nemekkel kapcsolatos hétköznapi tapasztalatok közti szakadék miatt lehetőség nyílik a transz, genderdiverz és ciszgender emberek rendszerszintû elnyomására.
-
Nem volt rossz viszonyom a szüleimmel. (...) De az a helyzet, hogy én soha nem tudtam elengedni magam a társaságukban. Láttam a szemükben, hogy kit látnak bennem, és nem tetszett. Többet láttam magamból a mimikájukon, mint bármelyik tükörben. Egyeseknek van ilyen képessége: ha rád néznek, az arcuk pontosan mutatja, hogy viselkedsz. Cecelia Ahern
-
A társadalomban szörnyû dolgokat mûvelünk egymással, mert nem látjuk az elszenvedő felet. Nem látjuk az arcát. Nem emberként gondolunk rá. (...) A mai világban nem látjuk a mások ellen elkövetett tetteink következményeit, mert nem egy helyen élünk. Egy befektetési bankárnak sokkal inkább nehezére esne másodlagos jelzáloghitelekkel kifosztani valakit, ha utána ténylegesen ugyanoda mennének haza. Ha szembesülnénk a szenvedésekkel, és együtt éreznénk egymással, akkor nem érné meg elkövetni a bûncselekményeket. Trevor Noah
-
Az antropomorfizmusra általában olyan illúzióként tekintenek, amely valahogy úgy alakul ki a hozzá nem szokott, nem edzett, képlékeny emberi elmében, mint ásás után tenyéren a vízhólyag. Ennek jó okai vannak: amikor emberszerûvé tesszük a világot, megakadályozhatjuk magunkat abban, hogy a saját szemszögükből értsük meg más élőlények életét. Merlin Sheldrake