Téma
Első gyermek idézetek
-
A gyerek nem gond. A gyerek feladat, kötelesség, kihívás, aggodalom, fáradtság, de nem gond. A gond a betegség, a társtalanság, a munkanélküliség, és az, ha nincs hol lakni, nincs mit enni, ha lőnek az utcán, és menekülni kell. De maga a gyerek, ez a belőlünk sarjadt, ránk bízott, ártatlan és magatehetetlen emberi lény fogalmilag sem lehet gond. A gyerek áldás.
-
A kisgyerek a világegyetem középpontjának érzi önmagát. Minden körülötte forog. Az érettség többek közt ennek a szemléletnek a meghaladásában áll, megértjük, hogy mások is léteznek a világon. Hasonló utat járt be a tudomány is. A primitív gondolkodás antropomorf. Az ember saját képére alkotja meg Istent, és saját viselkedésének tulajdonítja a természeti jelenségeket. (...) Ettől a gondolkodástól csak apránként sikerült elszakadnunk. A tudománynak nagy előnye az egyénnel szemben, hogy sok-sok generáció alatt fejlődik ki. Ron Aharoni
-
Valójában két oka van, hogy az ember gyermeket hoz a világra és nevel: egyrészt mindez logikus következménye két ember tartós kapcsolatának; másrészt, mélyen belül, mindenkiben ott rejtőzik a vágy, hogy létrehozza saját "miniatûr" képmását. Mintha annyira különlegesek lennénk, hogy már szinte felfoghatatlan, hogy a világ hogy bírja ki, hogy csupán egyetlen legyen belőlünk. (...) A szülők többsége nem egyszerûen önmagát akarja viszontlátni a gyermekében, hanem önmaga sokkal jobb kiadását. Nicholas Sparks
-
A második gyerekkel az a baj (...), hogy általában kiábrándulást okoz. Az első gyermek eljövetele kaland. Ijesztő és fájdalmas: a nő biztos benne, hogy belehal, és a férj ugyancsak biztos benne, hogy te belehalsz. Miután mindez befejeződött, egy morzsányi lelkes hús birtokába jutsz, aki kiordítja a tüdejét, és ezért kellett két embernek megjárni a poklokat, amíg megteremtették! Természetesen ennek megfelelően értékelik. Vadonatúj, a mienk, csodálatos! És azután - általában túlságosan hamar - megjelenik Ketteske, az egész cirkusz kezdődik elölről; ez alkalommal nem annyira ijesztő, sokkal unalmasabb. És íme, itt van, a tied, de nem újdonság, és mivel oly drágán megfizettél érte, közel sem oly csodálatos. Agatha Christie
-
Ha sokáig együtt élünk valakivel, és gyerekeink is születnek, az élet olyan lesz, mint a fára mászás. Fel és le, fel és le, az ember próbál megbirkózni mindennel, ügyes akar lenni, mászik és mászik, alig látja a másikat útközben. Ezt talán nem is értik a fiatalok, de minden megváltozik, amikor az embernek gyereke születik. Néha olyan érzés, mintha a házastársunkkal már nem is találkoznánk. Elsősorban szülők vagyunk és csapattagok, másodsorban házasok. Fredrik Backman
-
A bennem levő gonosz és jó is én vagyok. Megszületek, és semmi vagyok. Személyiségben, gondolkodásban is, semmi más dolgom nincs a világban, mint hogy a bennem alapvetően meglévő gonoszból és jóból saját magamat megformáljam. Hogy legyek valaki. Ha ezt nem teszem meg, attól még végig lehet élni egy életet, bábállapotban. Adott esetben észre sem véve, hogy megszülettünk. Babiczky Tibor