Téma
Elvált szülők idézetek
-
Az apák szándékosan bántják gyermekeiket. Kábítószerfüggőkké válhatnak, akik gyengék felhagyni szenvedélyükkel, bármekkora fájdalmat is okoznak vele. Az anyák eltûnhetnek a gyermekeik életéből, amikor elhanyagolják őket. Egy tagadással, azzal, hogy nem hajlandóak észrevenni, el is törölhetnek. A barátok félrevezetnek. Az emberek becsapnak. Hideg, hazug a világ. Libba Bray
-
Sok a fájdalom, a szenvedés, és a sérülésekből következő még több sérülés, amit a szülők öntudatlanul örökítenek tovább gyermekeiknek, mit sem tudva sem ők, sem a gyerekek arról, hogy egy olyan készen kapott valóságot dédelgetnek, amely családi örökség. Van élet azon túl is, sőt, gyakran csak azon túl van élet.
-
Nem hiszek a válás üdvözítő voltában. Abban hiszek, hogy a gyermekünk kedvéért együtt kell maradnunk, és el kell viselnünk, amit ránk mért a sors. (...) Tudom, hogy gyakran hallani: a gyerekeknek is jobb, ha a szülők szépen elválnak, ha nem bírják ki együtt, de szerintem nem így van. A gyerekeknek szükségük van a szüleikre. Mind a két szülőjükre. A veszekedések feleannyit ártanak nekik, mint a felnőttek képzelik, sőt talán még hasznukra is válnak: megtanítják őket arra, milyen az élet. Mary Westmacott
-
Az elfenekelt gyerek látszólagos megbánása vagy odaadó szeretete a szülő iránt nem igazi szeretet. Az elfenekelt gyerek valójában gyûlöletet érez, amit el kell palástolnia, hogy ne legyen bûntudata. A verés fantáziálásba kergeti a gyereket! Bárcsak elpatkolna az apám! A fantázia azon nyomban bûntudatot ébreszt - Azt akartam, hogy haljon meg az apám! Milyen bûnös vagyok! A bûntudat az apa ölébe viszi a gyereket, látszólagos szeretettel. De a mélyben ott van a gyûlölet - és ott is marad. Alexander Sutherland Neill