Téma
Emberi lét idézetek
-
Nem utasítom el eleve azt a gondolatot, hogy a végtelen világegyetem valamely pontján létezhet élet, de ha az ember rossz szándékú ûrlényekre mutogat anélkül, hogy az állítását bizonyítékokkal is alátámasztaná, akkor ennyi erővel kísérteteket, Isten kezét vagy ármányos föld alatti manókat is előrángathatna a hajuknál fogva.
-
Az élet jóval különösebb eseteket produkál, mint amilyeneket az emberi elme képes kitalálni. Mi még csak elképzelni sem tudjuk azokat a dolgokat, melyek a lét köznapi banalitásai csupán. Ha most kézen fogva kirepülhetnénk ezen az ablakon, és kedvünkre szálldoshatnánk e felett a hatalmas város felett, kissé felemelhetnénk a házak tetejét, hogy bekukucskáljunk, és meglessük a lakók életének furcsaságait, a szokatlan egybeeséseket, a terveket és a félreértéseket, az események fantasztikus láncolatát, mely nemzedékeken át húzódik, és a legelképesztőbb eredményekhez vezet, akkor, barátom, az összes kiagyalt történet minden sablonjával és előre sejthető végkifejletével együtt ócska és lapos fércmûnek tûnne csupán. Arthur Conan Doyle
-
Az élet bosszantó kelepce. Amikor a gondolkodó ember eléri a férfikort, és érett öntudatra ébred, önkéntelenül kelepcében érzi magát, amelyből nincs szabadulás. Utóvégre is, bizonyos véletlenek és esetlegességek akarata ellenére hívták életre a semmiből... Miért? Minek? Ha meg akarja tudni létének értelmét és célját, bárgyúságokkal elégítik ki; kopogtat az ajtón, de nem nyitják ki előtte; végül eljön a halál - ugyancsak akarata ellenére. Anton Pavlovics Csehov
-
Minden emberben ezernyi másik ember van eltemetve. (...) Tízezernyi. Azok, akikké válhatott volna. Mindannyiunkban ott rejlik a költő is és a tolvaj is, a haramia is és a szent is, a tengerész is (...). Nem adatott meg, hogy ezernyi életet éljünk, kiválasztunk ezek közül egyetlenegyet, gyakran hibázva is közben. De ha egyszer meghoztunk egy döntést... emlékeznünk kell arra is, kivé válhattunk volna. Magunkba kell olvasztanunk minden meg nem élt életünket. Szergej Vasziljevics Lukjanyenko
-
Különbség mindig lesz. Valamiféle különbségnek lennie kell az emberek közt, s bárhogyan is osztják el a földet, előbb-utóbb egyeseknek ismét több lesz, mint másoknak, mert az emberek egyszerûen nem egyformák, és soha nem lesznek azzá. Nem ugyanúgy dolgoznak, nem ugyanúgy költenek, nem ugyanaz kell nekik. Csak az a kérdés, hogy azok, akik felkapaszkodnak a csúcsra, és megtelepednek ott, vállukra veszik-e a felelősséget, ami a csúcson lakással jár. Wass Albert
-
Az első kérdés az, hogy miért van az, hogy az emberi közösségek ilyen törvényszerûen és megállíthatatlanul növekednek, és észre sem veszik, hogy a vesztükbe rohannak. A második kérdés pedig az, hogy hogyan lehet mégis letéríteni az önpusztító pályáról az embert. (...) Ezek a kérdések csak nehezen és drágán megválaszolhatók. Szabó Tibor Benjámin
-
Ha egy ember nem képes hinni a másnap reggelben, ami maga a nyilvánvaló csoda, ha egy ember nem úgy ül le egy szobában, egy teremben, hogy leshesse az ajtót, vajon nyílik-e? És ha addig nem is, de a következő pillanatban okvetlenül belép valaki, hogy évekre visszamenően is igazolja az ajtóleső létezését, ha az emberből elmúlik a várakozás gyönyörûsége, ha már nem kíváncsi a következő napra, a jövő hét keddjére, szerdájára, (...) akkor nagy a baj.
-
Hol én emellek téged, hol te emelsz engem. Ha lent vagyok, le kell szállnod értem. Hiába jutottál följebb, egyedül nem mehetsz tovább. Fél-lelket nem fogad be a szellem világ. És mivel lenti világok, a lélek pokolkörei vonzanak is bennünket, és minden gyötrelmünk ellenére szeretünk ott lenni - a párkapcsolat mind a mai napig a létező legnagyobb emberi dráma. Örök küzdelem, marakodás, elhárítás, egymás vádolása, fölemelése és lehúzása. Müller Péter