Téma
Eső idézetek
-
Vita zajlik arról, hogy vajon a nagy adagban történő előre főzés hatékony eljárás-e. Való igaz, hogy ha egymillió ember a saját otthonában egy-egy krumplit főz, az kevésbé hatékony, mintha egy üzemben egymillió darabbal tennék ugyanezt. Úgy viszont már nem hatékonyabb, ha közben darálják, szárítják, csomagolják, majd otthon mindenki vizet forral azért, hogy rehidrálja a saját adagját.
-
A jó szolga tökéletes biztonságot élvez, nem a gazdája jósága miatt, inkább azért, mert az emberek hanyagok, és rabjai a megszokásnak. A legtöbb embernek semmi kedve ételek fûszerezésével bíbelődni vagy saját harisnyáit reggelre kikészíteni. Inkább megtartja a rossz szolgát is, mint hogy változtasson. John Steinbeck
-
Az, hogy valami ritka, önmagában még semmit sem bizonyít. A bridzsben például egy a 600 milliárdhoz az esélye, hogy éppen azt a 13 lapot kapjuk, amit osztottak nekünk. Különös volna, ha valaki, miután megkapta és jó alaposan meggusztálta a lapjait, nekiállna kiszámolni, hogy ennek a leosztásnak az esélye kisebb, mint egy a 600 milliárdhoz, és ezek után úgy döntene, hogy nem is kapta azt a leosztást, hiszen annak olyan kicsiny a valószínûsége. John Allen Paulos
-
Tudta, hogy ha egyáltalán beszélni akar róla a férfinak, akkor (...) jobb, ha minél előbb tudatja vele. Minél tovább hallgat, annál nehezebb lesz a titok felfedése. Mégis tovább halogatta. A fiatal nőkben a mély szerelmet kísérő mérhetetlen félelem túlságosan gyötrő ahhoz, hogy érdekeik ellenében is erkölcsösséget gyakoroljanak. Thomas Hardy
-
Amikor egy állat ér el élete legvégére, lefekszik, ahol épp a halál érte, de amilyen aggódó természetûek az emberek, már inkább kitaláltak egy helyet, ahol azok az emberek alhatnak, akik már halottak. Tényleg dupla olyan bonyolulttá válik az élet, ha még azon is gondolkozni kell, hogy mi történik velünk, miután meghalunk.
-
Nemcsak abban áll a magyar szakácsmûvészetnek a titka, hogy egyes ételeket milyen ízlésesen tud előállítani, hanem hogyan tálalja föl egymás után úgy, hogy az elköltött étel valósággal kívánja az utána következőt, s mikor már az ember azt hiszi, hogy egészen jóllakott, akkor hoznak megint valamit, amire azt kell mondani, hogy "de már ebből eszünk!" Jókai Mór