Téma
Extrovertáltság idézetek
-
Immár óriási mennyiségû, nem szükségképpen jól strukturált adat és hasonlóképpen óriási számítási kapacitás áll a rendelkezésünkre. Korábban (bár azért a kísérleti jelleg is jelen volt) a matematikus leginkább úgy dogozott, mint egy vadász, aki oroszlánt akar lőni (és, mondjuk, a Fermat-sejtést akarja bebizonyítani). Ma viszont egyre inkább megteheti, hogy halászként viselkedve kiveti a hálóját, aztán majd kiderül, hogy mi akadt bele.
-
Az emberi természet jelentőségét állandóan alábecsülik az üzleti életben, ezáltal az emberek rengeteg örömtől és haszontól fosztják meg magukat. Persze őszintének és nyíltnak kell lenni, ez azonban nem esik nehezére annak, aki amúgy is az. Minél emberibbek és nagyvonalúbbak vagyunk, annál jobbak a lehetőségek az üzleti életben. John Galsworthy
-
A bolond! Úgy tett, mint minden hozzá hasonló játékos: a jelenben is érvényesnek tartotta azt, ami csak a múltra érvényes. Ahelyett, hogy azt mondta volna: "Szerencsém volt" - és ez igaz is, azt mondta: "Szerencsém van" - ez viszont már nem áll! És mégis mindazok, akik csak a szerencsére számítanak, így okoskodnak. Jules Verne