Téma
Feleség idézetek
-
Úgy rohan az idő, de meg lehet állni, a nyüzsgésből ketten most ki tudunk szállni, hát kérlek téged, hogy szeress engem, boldogok leszünk, ha megbízol bennem. Érzem, hogy valami megmozdult itt bent, őrjöngve bömbölhet odakint a csend, mi együtt kirándulunk itt, a lakásban, szerencsésen partnerre leltünk egymásban. Likó Marcell
-
Nem az a lényeg, hogy valaki valóban dolgozzon - elég, ha a munka légköre lengi körül, értekezletekre jár, beszélget emberekkel, és a táplálékláncban alatta lévőknek kiosztja a munkát. A másik fontos dolog a vezetőtől elvárt cselekvés: évente egyszer vagy javasolni kell egy ködös, csak nagy körvonalakban körülírt, új "programot", vagy le kell zárni egy létezőt, ezzel is bizonyítva a hatékonyságot és a pénzügyi fegyelemhez való ragaszkodást.
-
A béke éppen az a háborúnak, mint a vakáció a tanévnek: amikor az ember augusztus elején a Tiszában pancsol, egyszerûen nem tudja elképzelni, hogy ezek a szemétládák képesek lesznek szeptember elején becsöngetni. Lehetetlennek tûnik. Pedig be fognak csöngetni, legyél nyugodt! Ebben egyezik minden faj és nem és vallás és bőrszín és nemzet a Föld nevû bolygón: a háborúban, ami végtelen és örök. Cserna-Szabó András