Téma
Feleség idézetek
-
A sitten az ember folyton efféléken töpreng: vajon kivel találkozom az első napon odakint? És a második nap? A harmadikon? Aztán idekint rájössz arra, hogy senki nem olyan, mint az emlékeidben. Talán te magad sem. Hol egy arc, amelyik nem változott, amelyik még ismer engem, amelyik ugyanúgy néz rám, mint azelőtt?
-
Ha nem tudjuk, pontosan mennyi időnk van még hátra - és jóval többet képzelünk, mint amennyi valójában hátra van -, arra sarkall az ösztön, hogy harcoljunk, hogy gyógyszerekkel az ereinkben, csővel a torkunkban vagy friss varratokkal a húsunkban haljunk meg. Azt, hogy így esetleg lerövidítjük vagy rosszabbá tesszük hátralévő időnket, mintha észre sem vennénk. Úgy képzeljük, várhatunk addig, amíg az orvosok azt mondják, hogy már nem tudnak mit tenni. Csakhogy nagyon ritkán fordul elő, hogy az orvosok nem tudnak tenni semmit. Atul Gawande
-
Vannak emberek, akik tudatosan gerjesztik bennünk azt az érzést, hogy kevesek vagyunk, mert valójában attól félnek, hogy ők kevesek. Ha eredetileg teljesen jól éreztük magunkat a bőrünkben, de valakivel időt töltve elkezdünk feszengeni, méricskélni, és amit addig elégnek éreztünk, hirtelen kevésnek látjuk, akkor gyanakodhatunk, hogy esetleg erről van szó.
-
A konfliktusok azon a szinten, ahol keletkeztek - megoldhatatlanok. (...) Az életed értelme éppen az, hogy több légy, és emelkedj egyre följebb és följebb a sötétebb tudati világodból. A konfliktus pedig erre ösztönöz - mert megoldani csak bölcsességgel, megértéssel és szeretettel lehet. Müller Péter
-
Ne engedd, hogy a félelem hátrahúzódjon szorongássá, és megfoghatatlan masszaként rágjon, blokkolva minden erőfeszítést! Ne engedd, hogy eléd álljon, és elvegye a kilátást! Néha az a helyzet, hogy annyira betölti a gondolatainkat a különböző félelmeinkkel való foglalatoskodás, hogy elfelejtünk odafigyelni az örömökre, a lehetőségekre, amiket az adott új dolog hoz. Szertics Gergely
-
Ha te következetesen balhézol minden pitiáner szarság miatt, ami bosszant - mert a volt fiúd új fotót posztolt magáról a Facebookon, mert a távirányítóban semmi idő alatt lemerülnek az elemek, mert már megint lecsúsztál a kiárusításról, amikor két kézfertőtlenítőt kaphattál volna egy árban - van rá esély, hogy az életed sivár. És ez a te bajod. Nem a kézfertőtlenítő. Nem a tévé távirányítója. Mark Manson
-
Miközben álmaink java része talán valóban nem több (...) éber élményeink halvány és fantasztikus visszatükröződésénél, van egy bizonyos hányad, amelynek túlvilágiasan éteri hangulatát nem lehet a szokott módon értelmezni, mert bizonytalanul izgalmas, nyugtalanító jellegük azt sugallja, hogy most néhány percre betekintést nyertünk a fizikainál nem kevésbé fontos szellemi létezés szférájába, amelyet egy áthatolhatatlan sorompó mégis elválaszt az élettől. Howard Phillips Lovecraft
-
Mindenki a maga végzetét hajszolja s nem a másét (...). Nem választhatunk. Aki felismeri a végzetét s mégis az ellenkező irányt választja, végül éppúgy ugyanoda ér s éppúgy számot kell adnia ugyanabban a szabott órában, mert minden ember sorsa és végzete éppen akkora, amekkora a világ, melyben lakozik, és amelyben minden ellentét egyaránt benne foglaltatik. (...) Az egyenes és a görbe út végül is egy és ugyanaz, és most, hogy itt vagy, mit számítanak az évek, melyek elteltek azóta, hogy utoljára találkoztunk? Oly téveteg az emberi emlékezet, és ami megtörtént, alig különbözik attól, ami sohasem létezett. Cormac McCarthy
-
Az ember minden tettre képes, amelybe nem hal bele rögtön. A lassú halál, a kínszenvedés csupán akkor rémíti meg, ha már kezdetét veszi. Sokan ezért nem tartanak attól, hogy az eszeveszett erdőirtás, légszennyezés miatt felmelegszik az éghajlat, megolvadnak a sarki jéghegyek, kiáradnak a vizek és elnyelnek mindent. Nem tartanak attól, hogy elfogy az oxigén, az élelem, az ivóvíz. Mert most még van, ha egyre silányabb is. Vavyan Fable