Téma
Feleség idézetek
-
Az élet nem olyan, mint a nyílt pályán robogó gyorsvonat, amely egyforma sebességgel halad. Az élet néha felgyorsul, néha lelassul. Néha öt kilométeres sebességgel mászik, például bizonyos tanórákon, néha meg ezerkétszázzal suhan, mint a szuperszonikus repülőgépek (a szülinapi parti előtt), és azt sem tudjuk, hova kapjunk, annyi a feladat. Nógrádi Gábor
-
Nem is olyan régen, néhány száz évvel ezelőtt a világ alapvetően más volt. Korábban nem létezett civilizáció. Még korábban nem léteztek emberek. Még régebben nem léteztek specializált sejtek sem. A történelmi gondolkodás segít meglátni azt, amit rövid életünk nézőpontja elfed: a természet nem kínál folytonosságot. A természetben előfordulnak felfordulások. A természetben lehetnek katasztrófák. És azt is megeshet, hogy a világ soha többé nem lesz ugyanaz. Eliezer Yudkowsky
-
Mindig annyi szeretetet kapsz, amennyire szükséged van, amennyit be tudsz fogadni, amennyire épp nyitva vagy. Szükséged lenne rá, akarnád, nem látod, közben meg ott van körülötted, ott vannak ők, csak nem hagyod, hogy szeressenek, hogy megöleljenek, helyette elüldözöl mindenkit magad körül. Észrevenni azt, hogy mennyire bezárkóztál, nem könnyû... Elfogadni, hogy másra van szükséged, mint amit megengedsz magadnak, sokkoló. (...) Hagynod kell, hogy megkaphasd. Ugyanis minden pillanatban ott van az, amire szükséged van, egyetlen szó, a mosoly, az ölelés, bármi, a te dolgod csak annyi, hogy észrevedd, és elfogadd. Oravecz Nóra
-
A határtalan szabadság állapotában mindent félelem nélkül élvezünk. Ahogy a 2. Karmapa, Karma Paksi mondta: "Félelem nélkül élvezhetünk mindent, mivel nem létezik más, mint az elpusztíthatatlan és önmagában tökéletes tudat." Az a kibontakozó tapasztalat, hogy bármi is történik, az minket is érint, felelősséget és együttérzést hoz létre az élet minden helyzetében, itt és most felszínre hozza mindenkiben a benne rejlő számtalan kvalitást. Ole Nydahl
-
Ne tartsátok a katedrát se trónnak, se szószéknek! A tanító nem azért ül magasabban, hogy imádjátok, hanem, hogy jobban lássátok egymást. A tanító nem őrmester, és nem jóisten. Nem tud mindent, és nem is tudhat mindent. (...) A tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, és fog is benneteket. Növekedni azonban magatoknak kell! Erich Kästner
-
Az én mellkasomba tette belé a szívet a teremtő, leküldött az emberek közé vele. Én, én nem tudtam-tudom hogy lehetett, hogy meg nem mutattam nékik a szívemet, az ő szívüket. Aludtam én? Itt várt a gégémben az életmentő szó; a szó, melynek a boldogságot kellett ráparancsolni a Földre. És én hallgattam. Nem tudom, hová figyeltem. Leejtettem a világot. Eltört. Szép Ernő
-
Lehet-e megrázóbb élmény, mint 250 cm-es teleszkópon át egy másik galaxisra pillantani, százmillió éves kövületet vagy ötszázezer éves kőszerszámot tartani a kezünkben, megállni egy olyan hatalmas tér-idő szakadék előtt, mint a Grand Canyon, vagy meghallgatni egy tudóst, aki hunyorgás nélkül farkasszemet nézett az univerzum keletkezésével? Ez a tudomány szent mélysége. Michael Shermer