Téma
Férfiak idézetek
-
Felszabadító érzés, ha kizárólag önmagadnak készítesz és posztolsz képeket. Ahelyett hogy azon az imidzsen dolgoznál, milyennek akarod láttatni magad, inkább a jövőbeni énedet tartsd szem előtt, aki szívesen emlékszik majd vissza. Ha pár év vagy évtized múlva vissza akarsz majd tekinteni, vajon mit látnál szívesen? Meik Wiking
-
A múltat nem lehet elfelejteni, kitörölni. Úgy tenni, mintha nem lenne az életünk meghatározó része. Mert egyszer úgyis utolér minket. A múlt olyan, mint egy gennyedző seb, amit hiába fáslizunk be, az anyag alatt egyre csak rothad, bûzlik, váladékozik, mert nincs kitisztítva, s ezáltal megállíthatatlanul végigfertőzi az egész testet. S amikor végre észrevesszük a sebet, amely régóta ott volt, de megpróbáltuk egyre csak elfedni és tudomást sem venni róla, már késő. Addigra haldoklunk tőle. Megmérgezte a testünket és a lelkünket. Az életben mindennek ára van. Minden döntésnek, minden kimondott szónak, minden cselekedetnek. És minden összeadódik. Aztán egyszer, éppen akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá, és azt hisszük, megúsztuk, eljön az elszámolás ideje. És akkor meg kell fizetnünk bûneinkért.
-
Úgy tetszik, mintha valamennyi egyén számára végtelen számú lehetőség nyílnék másokkal való kapcsolatainak megválogatásra; a valóságban azonban a lehetőségeket meghatározza és korlátozza az illető egyén társadalmi helyzete, foglalkozása, és sok más nagyon kézzelfogható tényező, hogy a többi, szubjektív, érzelmi tényezőről ne is szóljunk, amelynek azonban csak akkor van jelentősége, ha a választás valóban lehetséges; márpedig a kis helységekben a válogató vonzalmak érvényesülési tere minimális. S ami még súlyosabb, ha az ember összerúgja a port a számításba vehető egyének valamelyikével, kizárják a játékból, azaz a körből.
-
Barátaid szükségszerûen rád unnak. Más házakba mennek, ott panaszkodnak rád. De aztán, amikor kipanaszkodták magukat, visszajönnek, mert megbocsátottak neked, és megint szeretnek újból, készen rá, hogy akár az életüket is kockáztassák a te életedért. Ám ha egy harmadiktól tudod meg (aki váratlanul visszamondja neked, ami nem neked volt szánva) azt, hogy már elég volt belőled, ami tehát független tőled, az azt eredményezi, hogy eldobod magadtól azokat, akik szeretnek, s akik most visszajönnek hozzád, mert újra szeretnek. Antoine de Saint-Exupéry