Téma
Férfiak idézetek
-
Természet Anyánk nem lesz Alzheimer-kóros - ami azt illeti, tények bizonyítják, hogy az emberek agya sem veszt oly könnyen funkcionalitásából az idős korral, ha tartanák magukat a sztochasztikus mozgás és a sztochasztikus böjtölés rendszeréhez, sokat sétálnának, kerülnék a cukrot, a kenyeret, a fehér rizst és a tőzsdei befektetéseket, továbbá tartózkodnának a közgazdaságtani tanulmányoktól, és nem olvasnának olyasmiket, mint a New York Times. Nassim Nicholas Taleb
-
Öt fiatalok közti beszélgetést hallottam a napokban. Mindegyik az unásig ismert közéleti témákról szólt. Innen üzenem a harminc alattiaknak: inkább futkározzanak pucéran a szûnni nem akaró esőben, maradjanak az ágyban két hétig, írjanak ódákat egymásnak, találgassák, melyik felhő mit ábrázol, mintsem a fölöttük járó generációk idült marhaságait hallgassák szüntelen.
-
Mondani szokás, hogy bármit megtennénk a szeretteinkért. Valóban így van? Bármit megtennénk? Mindent megadnánk? Nem vagyok meggyőződve róla, hogy egy gyerek képes ilyen önzetlen szeretetre. Egy anya mindenképpen. Az anyák megragadják a gyereküket, és kivetik magukat egy mozgó jármûből, nehogy bántódásuk essen. Gondolkodás nélkül. De nem hinném, hogy egy gyerek ösztönösen képes lenne ilyesmire. Meg kell tanulnia. Trevor Noah
-
Mit tudok én arról, ha igazán magányos valaki. Az olyan, mintha egy üvegházban élnél, üvegbura alatt, hívod az embereket, később már csalogatod őket, jönnek is, aztán, kopp, neki az üvegnek, csodálkozva megállnak, hallod is a koppanást, majd látod, ahogy fortyogva távolodnak. Hiába integetsz. Egy idő után nem integetsz, dögöljenek meg. Olyan, mintha leprás lennél, apró gennyes fekélyek lepnék el a tested, szivárogna a sárga undormány, kénes, büdös kis felhők röppennének föl rólad, vagy mintha lenne egy tábla rajtad, vigyázat, fertőző! Vagy hogy másodosztályú. És ha találkozol egy másik táblással, úgy viselkedsz, mintha te nem volnál az, ő pedig úgy viselkedik, mint te. A magányos embert elhagyta az Úristen, fiam. Esterházy Péter