Téma
Filozófiai kérdések idézetek
-
Mindaddig nem lesz vége az állam, és vele együtt az állampolgárok nyomorúságának, míg a filozófusok királyok nem lesznek az országban -, vagy pedig a mai, úgynevezett királyok, a hatalom urai igazán és mélységesen filozofálni nem fognak, vagyis amíg egymásra nem talál ez a kettő: az államhatalom és a filozófia. Platón
-
Valamiben hinni annyi, mint hinni abban, hogy az igaz; egy gondolkodó ember ennélfogva hisz abban, hogy amit hisz, az mind helyes, de a tapasztalat megtanította arra, hogy némelyikről - nem tudni, melyikekről - kiderül majd, hogy hamis. Egy gondolkodó ember röviden szólva úgy gondolja, hogy minden helyes, amit hisz, és hogy némelyik hiedelme hamis.
-
Az élet problémáit azért nem lehet programszerûen megoldani, mert lényegükben az egyes emberek problémái; minden egyes alkalommal, amikor ezek a problémák adódnak, mindig valami egyéni különlegességet mutatnak és így a megoldásuknak is az egyéni különlegesség jegyében kell történnie. Hermann Keyserling
-
Rátalálni az igazságra természetesen minden hívő szerint egyszerû és könnyû. Csak be kell lépni a vallás valóságába, le kell térdelni, és meg kell vallani bûneinket Jézus előtt, auditáltatni kell magunkat, kimondani, "nincs más Isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája", befogadni a mantrát, vagy elvégezni valami mást a számtalan vallás számtalan ceremóniája közül. Utána, amennyiben az ember igaz életet él és megnyitja bensőjét, megtalálja és megérti az Igazságot. De melyik vallás igazságát? Természetesen az enyémet, a többi rosszabb lehetőség, tökéletlen, vagy egyenesen az ördög kísértése. - Ez az út nyilvánvalóan nem vezet sehová, noha igaz sok hívő számára képtelenségnek tûnik ezt felfogni és elfogadni. Esko Valtaoja
-
Az olvasásnak és elmélkedésnek szorosan össze kell köttetniök, mert a csupa olvasás nem hatol be az elmébe, valamint figyelmeseknek kell lennünk, mikor olvasunk, úgy elmélkednünk is kell róla, miért mondódik valami, miért így, miért másképpen? Ezek nélkül, amiket olvasunk, nem értjük meg egészen vagy eléggé, s minthogy nincs gyökér, nem lesz gyümölcs. Gerardus Vossius
-
A "gyakorlati filozófia" sosem tolakodó. Nem avatkozik bele az élet konfliktusaiba, nem ad utasításokat ezek megoldására - nem parancsok vagy tilalmak kódexe, ahogy a jog. Az emberben ott munkáló teremtő erőhöz fordul, felhívva arra, hogy az új szituációkban újra és újra érzékelje, látnokian sejtse meg mintegy, hogy itt és most minek kell végbemennie.
-
Amikor egyik tanítványa azt kérdezte Jézustól, hogy mi az ima, Jézus csak térdre rogyott, és imádkozni kezdett. Mi mást tehetett volna? Az imát nem lehet elmagyarázni, azt nem tudod meghatározni... de talán meg tudod mutatni. Mit mondhatnál az életről, és mit mondhatnál a halálról? Bármit is mondanál róluk, az nem felelne meg a valóságnak; az élet és a halál mélységeit nem érheted el definíciókkal. Ezeket meg kell tapasztalni. Osho
-
Minél nagyobb hévvel vetjük magunkat a munkába, minél elfoglaltabbá válunk, és minél többet tanulunk és olvasunk, annál távolabb sodródunk a filozófiától. Felvesszük a napi rutin ritmusát. Pénzt keresünk, kiéljük kreatív indíttatásainkat, sürgölődünk és feloldódunk az életben. Ránézésre minden a lehető legjobban alakul. De közben mégis eltávolodunk a filozófiától. Elhanyagoljuk a bölcseletet, ami már önmagában is probléma - a stressz nyomása egyre nő, elménkre köd borul, és megfeledkezünk a valóban fontos dolgokról. Ryan Holiday
-
Mi a bûn tulajdonképpen? Mindenik filozófia arra tanítja az embert végső fokon, hogy éljen helyesen, a másik emberrel szándékosan ne tegyen rosszat, és érjen be a halálra. Az ember mégsem kerülheti el a gonosz cselekedeteket. De megvizsgálhatja tetteit, és elhatározhatja, hogy máskor bölcsebb lesz. Ebben a dologban azonban senki sem segíthet a másiknak. Mindenki maga felel a tetteiért. Mika Waltari