Gyász idézetek

Mindannyian követünk el szörnyû hibákat az életünk során. Teszünk olyasmiket, amiket semmiféle bocsánatkérés nem tehet jóvá. De élni kell tovább. Meg kell próbálni valami új boldogságot találni. Mindegy, mennyi mindent vesztettünk.

Miért vagy olyan bánatos, Hol minden szív örûl? Szemed mutatja, ne tagadd, Itt sírtál egyedûl. (...) Hívnak vidám barátaid, Mindannyi úgy szeret. Ha veszteséged még oly nagy, Köztünk felejtheted. Johann Wolfgang von Goethe

Amikor az ember sírni kezd, a nevek szavakra, a szavak szótagokra, a szótagok betûkre bomlanak, és a világ abban a pillanatban összeomlik, abban a pillanatban véget ér, a lét és a nemlét egyetlen porfelhőben összekeveredik egymással. Elif Safak

A halottainkkal úgy vagyunk, hogy eleinte, ha róluk álmodunk, ébredéskor keserû haragot érzünk: miért csak álom volt, hogy élnek? Később lassan-lassan alábbadja az ember, és ébredés után is hordozza magával az álom andalító, jó érzését: legalább álmomban éltek, gondolja, s már szívesen álmodik róluk. Ottlik Géza

A mindennapi élet tragédiája az, hogy összetévesztjük az árnyékunkat a valósággal. Lehetetlen a szeretetből szőtt hálón kívül lennünk, s azokban a pillanatokban, amikor túl mélyen merülünk a feledésbe, üzenet érkezik hozzánk: "Szeretve vagy." Deepak Chopra

A sajnálat tüneti kezelés. Az ember sajnálja, ha mellélötyköli a kávét, vagy elrontja a játékot azzal, hogy sorozatban egyetlen bábut sem talál el bowlingozáskor. Az igazi bánat azonban ritka, mint az igaz szerelem. Stephen King

Képek villannak föl, mindegyik a maga módján szomorú vagy vidám. Néha mindkettő. Az egyik véglet áthatolhatatlan, reménytelen sötétség, a másik a szinte felfoghatatlan boldogság, amely olyan vakító fénnyel ragyog, hogy bántja a szememet. Állandóan váltakoznak a képek, mintha egy láthatatlan kéz cserélné őket egyfolytában. Jön az egyik a másik után. Kattanás. állj! Merevítsd ki ezt a képet. Nézd meg jól, akármit is látsz rajta. (...) Az emlékezés ára a fájdalom, ami vele jár.

Az asszony dolga a gyász, a férfié az emlékezés. Publius Cornelius Tacitus

Van az életben egy-egy pillanat, Hogy nem várunk már semmit a világtól, Leroskadunk bánat terhe alatt, Szívünk mindenkit megátkozva vádol. Míg porba hullva megsiratjuk, Mi porba döntött - sok keserü álmunk, Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen, Míg testet öltött fájdalmakká válunk. Ady Endre

Elveszteni a fivért annyi, mint elveszteni valakit, akivel megoszthatnánk az öregedés élményét, akitől azt várnánk, hogy sógornőt és unokaöcsöket hoz, olyan lényeket, akik benépesítik életünk fáját, és új ágakat adnak neki. Elveszteni az apát olyan, mint elveszteni valakit, akitől útmutatást és segítséget kapunk, aki úgy támaszt alá, ahogyan a fatörzs támasztja alá az ágait. Elveszteni az anyát olyan, mintha a napot vesztenénk el a fejünk fölül. Yann Martel

Gondolataim újra másfelé mentek, kergették egymást, hol a múltba, hol a kilátástalan jövő felé. Szerettem a csöndet, a magányt, mentem az elgurított spulni után, bogozva az összekuszált szálakat, aminek vége valahová a mi világunkon kívül esett. Lakatos Menyhért

Mintha egy gyertya meggyújtása, vagy egy ima elmondása mindent rendbe hozna. (...) Mert legvégül ha elveszítünk valakit, az összes gyertya, az összes imádság sem teszi semmisé a tényt, hogy nem marad másunk, mint egy lyuk az életünkben, ott, ahol régebben az a valaki volt, akit szerettünk. És egy sírkő, egy születési dátummal.

Könnyek között jöttem emberként élni, Anyám karja féltőn vigyázott rám. Az első bánatomra egy mosoly volt a válasz, Nincs baj, az élet ilyen, néha fáj.

A halottak a mennyországban keresnek menedéket a halál elől, az élők az álmokban keresnek menedéket az élet elől. Iain Menzies Banks

Az egyetlen módja annak, hogy túléld a bánatot, ha elveszítetted szerelmed figyelmét és vonzalmát, az, hogy ezt a vad és égető fájdalmat katalizátorként használod arra, hogy önmagadra ébredj, és motorként vigyen előre, hogy azzá légy, akivé lenni születtél. Katherine Woodward Thomas

A bánatot nem az határozza meg, kit vesztettünk el, hanem hogy kik vagyunk mi. Fredrik Backman

Megpihent a kéz, mely értünk dolgozott, megpihent a szív, mely értünk dobogott, könnyes az út, mely hozzád vezet, örökké őrizzük emlékedet.

Mindenki megy és mindenki lohol, Egyik csomagol - másik haldokol. Vagy messze néz, vagy éppen sírját ássa: Jövevények és vándorok vagyunk És nincsen itt senkinek maradása. Reményik Sándor

Szomorúfûz, miért csüng le az ágad? Örökös tán a te gyászod? Azért sírsz, mert ő elhagyott, Mert veled nem maradhatott? Ágadon hogy hintázhatna, Vágyol-e megint arra a boldog napra? Hitted, hogy örökké kacag Ágad árnyékos sátra alatt. Szomorúfûz, kár búsulnod, Mert valami enyhíti a gondot. Nem zúzta szét őt a halál vasökle, mert megmarad a szívedben örökre.

Való igaz, hogy sötétben hamarabb rátalálunk a fényre, ezért ha nagy a bánatunk, a fény is közelebb van hozzánk.