Téma
Gyógyulás idézetek
-
Mindig úgy gondoltam, hogy ha megváltozik a gondolkodásod, megváltozik a viselkedésed. Ehhez képest gyakran az ellenkezője igaz: megváltoztatod a viselkedésed, és megváltozik a gondolkodásmódod. Ha szeretnél könyörületesebb lenni, meglátogatsz pár beteget egy kórházban, és tényleg könyörületesebb leszel. Adakozol egy célra, és érzelmileg is elkezded magadénak érezni. A. J. Jacobs
-
Hiszek abban, hogy a hit csodákat tud tenni. És akár gyógyítani is lehet vele. Hogy Kaszap Pistához fohászkodik-e a beteg, vagy valamelyik csodaszert veszi be, mindegy. Hippokratész óta a legfontosabb szövetséges a beteg élni akarása, bizalma orvosában és a gyógyszerben. Ez így van ma is, és így lesz a jövőben is. De hogy gyógyítható betegek teljesen kétes csodaszerek miatt otthagyják a kórházakat és meghaljanak, ez már nagyon nagy baj. Szentágothai János
-
Úgy gondolom, a legtöbb ember, akit nagy veszteség, akit igazán hatalmas tragédia ér életében, keresztúthoz érkezik. Talán nem azonnal, de amikor a sokk elmúlik, akkor mindenképpen; lehet, hogy hónapokkal, lehet, hogy évekkel később. Ekkor a tapasztalataik hatására vagy többé válnak, mint amik addig voltak, vagy összemennek. Stephen King
-
Annyi ideig féltem attól, hogy bármikor történhet veled valami. És hiába gyógyultál meg, nem tudtam ettől az érzéstől elszakadni. Mostanáig. Muszáj. El kell fogadnom, hogy teljes életet élhetsz! (...) Ne szeressél! Nem úgy értem... persze, hogy szeress, csak ne tőlem függj! Nézd, én mostanáig, amit csak tudtam, megadtam neked. Komolyan. A saját lábadra kell állnod!